A Brassó első trófeája

   

Története első kupáját szerezte a Brassó a Román Kupa csíkszeredai négyes döntőjében, miután a HSC Csíkszereda ellen 0-2-es állásról 4 perc alatt megfordította a meccset. A brassóiak a pénteki elődöntőben lehengerlő játékot mutattak, a szombati döntő viszont sokáig a hazai pályán játszó HSC elképzelései szerint alakult. Kiegyenlített első harmadot követően a csíkiak fölénybe kerültek a szünet után, és ez gólokban is megmutatkozott. A harmad elején Bíró Ottó talált Polc kapujába, a végén pedig emberelőnyben Novak volt eredményes.

Kétgólos előnnyel várta tehát az utolsó 20 percet a HSC, amelynek hatodik percében Wehrs szépített, három perccel később pedig a Péter Róbert passzát a kapu torkából értékesítő Piszarenko már  egyenlített is. Lendületben maradt a Brassó, újabb egy perc elteltével Zsók varrt fel egy korongot Kozuch füle mellett a hálóba. Próbálkozott a HSC, de nem kísérte szerencse erőfeszítéseit. 11 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Góga ütőjében maradt a hosszabbítás. A hátvéd jó helyzetben kapta a korongot a kapu előtt, Polc méterekre kijött a kapujából, de sem kicselezni nem sikerült, sem ellőni mellette a pakkot, az elakadt a kétségbeesetten menteni igyekvő kapusban. A túloldalon Novak üresen várta, hátha hozzá kerül a korong.

Fotó: Josh Bonar (fb)

 

A helyzet kimaradt, a maradék időben pedig már csak egy távoli lövésre futotta a csíkiaktól, maradt a 3-2, ezzel az ASC Corona Brassó története során először lett legjobb valamilyen hivatalos sorozatban. Brassói csapat is csak másodszor szerzett trófeát, az elsőként kiírt román bajnokságot 1923/24-ben a Brasovia Brasov nyerte. A bronzérem a Galati felett 3-1-re diadalmaskodó Steauáé lett.

Fotó: Becze Tihamér (fb)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum