Újra fel kell venni a ritmust

   

A HC Nové Zámky a Ferencváros elleni mérkőzéssel kívánhat szép karácsonyt szurkolóinak. Nagy a különbség a táblázaton a két csapat között, de a Ferencváros mindenkinek okozott már nehéz pillanatokat. Érdekes ugyanakkor, hogy az Érsekújvár az egyetlen klub, amelytől eddig nem sikerült pontot szerezniük a zöld-fehéreknek. A hazaiaknak rendkívül fontos a három pont, ha versenyben akarnak maradni a rájátszásért, a vendégek 18 fordulóval az alapszakasz vége előtt 9 meccsnyi ponthátrányban vannak hozzájuk képest, így a rájátszáshoz lassan az utolsó esélyt kellene megragadniuk.

“Támadó, agresszív jégkorongot szeretnénk játszani, hazai pályán a Ferencváros ellen ez az elvárás – fogalmazott Robert Spisák, a HC Nové Zámky edzője. – Igyekeztünk tartalmasan tölteni az elmúlt két hetet, volt mit kiphennünk. Feltöltöttük az elemeket, súlykoltuk a játékrendszerünket. Úgy néz ki, hogy szerencsére az a hullámvölgy, amibe nemrég belekerültünk, nem volt nagyon hosszú, és sikerült újra rátalálnunk a győzelmekhez vezető útra. Nagyon fontos időszak következik, a nemzetközi szünet és az ünnepek miatt a liga eddigi feszes ritmusa megtörik, és ehhez minden csapatnak alkalmazkodnia kell tudni. Lesznek hiányzóink, Andrej Sucharda kölcsönben az Extraligát vezetó Zvolenhez került, Lehoczky sérült, és Tarnóczy is. Így hetedik hátvédként szerepet fog kapni a fiatal Vojtkó Mátyás is, aki a magyar juniorválogatottnál volt az elmúlt időszakban. Jó játékkal szeretnénk karácsonyi ajándékot adni a szurkolóinknak, és egyúttal az érsekújvári csapat nevében minden sportbarátnak boldog ünnepeket kívánunk.”

“A kéthetes szünet alatt nagyjából egyben volt a csapatunk, rendben tudtunk dolgozni – mondta Dobos Tamás, a Ferencváros-ESMTK vezetőedzője. – Sajnos edzőmérkőzést most nem tudtunk játszani, pedig hasznos lett volna, hogy könnyebben felvegyük újra a liga ritmusát. Taktikus, erős csapathoz megyünk vendégségbe, a stabil és jó védekező játék kell legyen az alap. Fegyelemre és szorgalomra lesz szükségünk a mérkőzésen. Természetesen szeretnénk pontot szerezni. A végleges összeállításra még aludnom kell, de az biztos, hogy Dusan Sijka szerepet kap a mérkőzésen. Az edzésmunkájával meg vagyok elégedve, de idén keveset játszott, ő is, én is kíváncsi vagyok arra, mire lesz képes.”

HC Nové Zámky–Ferencváros-ESMTK 5-4

   

Remekül helytállt a Ferencváros-ESMTK az Érsekújvár otthonában, és a szezonban először tőlük is pontot szerzett ezzel. A hazaiak egyszer sem vezettek a mérkőzés során, de mivel a büntetőket jobban lőtték, két ponttal gazdagodtak.

Bentmaradt az öltözőben Robert Spisák csapata, sorozatban kapták a hazai játékosok a büntetéseket, és a 10. percre már kétgólos hátrányba is kerültek. Előbb Kiss Gábor volt eredményes emberelőnyből, majd Revák is betalált. A harmad felénél kezdett magára találni a hazai csapat, és az első ferencvárosi kiállításból sikerült is a szépítés Baronnak, majd kisvártatva Miroslav Stefánka ki is egyenlített.

A második harmadban hasonló koreográfia szeint estek a gólok. Az első 10 perc gólcsendje után Roczanov és Győri két percen belül újra kétgólos előnyt szerzett a Ferencvárosnak, de nem sokkal ezután Barcák szépített, a Kiss Gábor 5+20 perces kiállítása alatti létszámfölényt pedig Král használta ki. Újra egyenlő lett az állás, a vendégek túlélték azt is, hogy Kiss 5 perces büntetése alatt Győrinek is ki kellett ülnie, de később, a harmadik harmadban a Ferencváros sem tudott élni egy félperces kettős előnnyel sem. Sem az utolsó 20 percben, sem a hosszabbításban nem esett gól, így büntetők következtek. Ezt a hazaiak lőtték jobban, a győztes gólt Uhnáknak írták be.

Robert Spisák, HC Nové Zámky: A szurkolók érdekes mérkőzést láthattak. Sajnos túl sokszor kerültünk emberhátrányba, ami a mai este komoly gondokat okozott nekünk. A végén sok helyzetünk volt, de azokat meg nem tudtuk belőni. Örülünk a két pontnak is, boldog karácsonyt kívánunk a szurkolóknak!

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: Nagyon érdekes és jó mérkőzést játszottunk, és a saját csapatom teljesítményével is elégedett vagyok. Örülök a pontszerzésnek, bár kis szerencsével többet is szerezhettünk volna. Ellenfelünk szép, technikás játékot játszott, így értékes a mai teljesítményünk.

Erste Liga, Érsekújvár, 267 néző. Játékvezetők: Druga, Mayer, Moravec, Sčensný.
Beno: 81,0% (Zima: 100%)
K
Meravy: 86,1% (Szőke)
Hrudík, Král, Mihajlov, Stefanka M., Varga
1
Hoffmann, Hrajnoha, Dancsfalvi, Sijka, Pilcsik
Baron, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Uhnák
2
Erdélyi, Győri, Roczanov, Kiss, Berta
Kukla, Németh V., Barcak, Stefanka O., Púchovsky
3
Lencsés, Mestyán, Borbás, Revák, Hegyi Á. Z.
Hardi M., Vojtkó, Fiala, Klobucnik, Dubec Martin
4
Bontovics, Horváth, Németh Á., Léránt
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Dobos Tamás, Horváth Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:14 FTC PP Kiss Erdélyi Berta
0-2 08:15 FTC Revák Borbás
1-2 13:15 NZÁ PP Baron Joanidis Ruzicka
2-2 16:17 NZÁ Stefanka M. Mihajlov Varga
2-3 31:33 FTC Roczanov Berta
2-4 33:28 FTC Győri Berta
3-4 35:15 NZÁ Barcak Stefanka O.
4-4 37:25 NZÁ PP Král Mihajlov Uhnák
5-4 65:00 NZÁ GWS Uhnák
36 Kapura lövések száma 35
32 Kiállításpercek 61
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum