A Salzburgnál amatőrebb klub nincs is

   

A legújabb salzburgi szappanopera két főszereplője a helyi klub és a sokadik pár mérkőzés után menekülő NHL-játékos, ezúttal Derick Brassard. A klub álláspontja szerint a játékos önkényesen, szerződését megszegve utazott haza Kanadába. Hétfőn elvitte a holmijait az öltözőből, kedden pedig már a repülőgépen ült. Mindez azért is érinti nagyon érzékenyen a klubot, mert az előző hét szerdáján beszéltek vele arról, hogy maradna-e, és az igenlő válasz után le is jelentették a try-out időszak végén, mint aki a keretben marad. Amennyiben mindezek után pótlása szükséges lesz, ez azt is jelenti, hogy a salzburgiak el kell használják három átigazolási lehetőségük közül az elsőt. A Salzburg az álláspontja szerinti szerződésszegésről az IIHF-et is tájékoztatni fogja, írja a klub honlapja.

Megszólalt az ügyben Brassard menedzsere, Allan Walsh is, akinek szavaiból az derült ki, hogy az NHL-eseket nem tájékoztatták arról, hogy ha ők maradnak, akkor a 60 pontos szabály miatt másnak kell mennie a kerettől. “Derick Brassard az ötödik NHL-játékos, aki szerződött a Salzburggal, majd 3 héten belül távozott ? mondta. ? Kérdezzék csak nyugodtan Tobias Enströmöt, David Clarksont, Derek Dorsettet, vagy bárki mást a Red Bull játékosai közül. Nincs még egy ennyire nem professzionális klub egész Európában. Elferdítik a tényeket, csakhogy ne tűnjenek fel rossz színben saját szurkolóik és a média előtt.”

Clarkson és Enström a novemberi, eredeti transzferidőszak-határidő előtt távozott Salzburgból. Clarkson később azt mondta, hogy ő csak azért jött Európába, hogy formában tarthassa magát, legyen hol edzeni és esetleg meccseket játszania. De semmiképpen sem akarta elvenni más játékosok elől a munkalehetőséget. Enström is ugyanerről beszélt egy nyilatkozatában.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum