Sikorcin egy, Mihály két meccset hagy ki

   

Az EBEL fegyelmi ügyekben eljáró testülete, a DOPS megvizsgálta a Graz-Fehérvár EBEL-meccsen történt két végleges kiállítást. Sikorcin egy, Mihály Árpád két meccset hagy ki. Mint az ítélet fogalmaz, Sikorcin esetében egyértelműen látszik, hogy megpróbálta lefejelni ellenfelét, amelyért eutomatikusan jár a végleges kiállítás. Ezzel egy meccset ki is kell hagynia, és a DOPS nem látta szükségesnek további pihenő elrendelését. Ugyanakkor Sikorcinnak 100 euro büntetést is be kell fizetnie. Mihály Árpád esetében a DOPS megállapította, hogy ellenfelét hátulról lökte szabálytalanul. Az ütközés erejét meg sem próbálta tompítani. Ellenfelét hátul, a mezszám tájékán érte el. Mihály a korongot meg sem próbálta megjátszani, viszont az ütközés előtt még lelndületet is vett. Mihálynak tisztában kellett lennie azzal, hogy ellenfele arccal a palánk felé olyan helyzetben van, amely komoly sérülésveszélyt jelent, és ebben a helyzetben nem volt lehetősége arra, hogy védje magát. Ezért Mihály Árpádot a DOPS két mérkőzésről tiltotta el, és ezen felül még 200 euro büntetést is fizetnie kell.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum