Graz?Fehérvár 2-1

   

A Fehérvár 9 percig vezetett, majd közel félórán át döntetlenre állt Grazban, ám rengeteg kiállítást kapott, és az 55. percben a hazaiak második gólja a magyar EBEL-csapat vereségét jelentette.Az aktuális szezonban 30 mérkőzésen mindössze egy 5+20 perces büntetést kapott eddig a Fehérvár, ezen a mérkőzésen viszont két 25 perces Match penaltyt is kiosztottak nekünk, ami azt jelenti, hogy Mihály Árpád és Sikorcin Ladislav legalább egy meccset pihen, és várhatja az EBEL fegyelmi bizottságának döntését.

Az első harmadot 1-0-ra nyerte a Fehérvár, ám ezt követően a Graz irányította a játékot, és bár a hazaiak hétszer is előnybe kerültek, a Volán már egyszer sem. A vereség tényét el kell fogadni, még ha fájdalmas körülmények között is esett, ráadásul a hajrában, már közel a pontszerzéshez. De gond egy szál se, keményen kell dolgozni továbbra is, ugyanolyan hősiesen, mint a grazi mérkőzésen.

Graz 99ers 2-1 (0-1, 1-0, 1-0)

Sapa Fehérvár AV19

EBEL. Graz, 2012. december 16. Játékvezetők: Jelinek, Smetana, Hofstatter, Zehenthofer.
Stefaniszin (Cloutier) K Munro (Bálizs)
Jarrett, Scalzo, Latendresse, Day, Labelle 1 Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi
Lembacher, Vanballegooie, M. Iberer, Wren, Daoust 2 Durco, Pratt, Banham, Johansson, Kovács Cs.
Reinthaler, Lannon, Lefebrve, Frischmon, Ganahl 3 Hetényi, Horváth, Sofron, Vas M., Ladányi
Zusevics, Unterweger, Holst, Strohmeier 4 Tokaji, Pozsgai, Metcalfe, Sikorcin, Mihály
Mario Richer E Jan Neliba
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 17:10 Mihály Á. Metcalfe Sikorcin
1-1 26:10 Latendresse Daoust
2-1 54:19 Daoust
45 Kapura lövések száma 28
31 Kiállításpercek 66

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum