A srácok minden tőlük telhetőt megtettek

 

A szombati ezüstcsata után mindkét edző elégedetten értékelte a meccset és a junior-vb-n elérteket.

Tim Kehler (Magyarország): “Ez egy nagyszerű lezárása volt a tornának. A legjobb formánkat hoztuk, és azt gondolom, ez minden edző álma, hogy a csapata egy igen rövid idő alatt látványosan fejlődjön. A srácok nagyon küzdöttek a világbajnokságon, koncentráltak voltak. Ma az első korongbedobástól kezdve egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy meglesz az ezüst. Mondtam a srácoknak a meccs előtt, hogy ezt az ezüstöt meg kell nyerni, ez teljesen más, mint amikor elveszíted az aranyat és azért kapsz ezüstöt. Mi megnyertük az ezüstöt, ami különleges volt. Nagyon örülök azért, amit elértek a srácok, és az egész nemzetnek büszkének kell lennie rájuk. Teljesen elégedett vagyok, a legjobb csapat ellen ugyan vesztettünk, de utána minden meccsünket megnyertük. A cél persze az aranyérem volt, de miután ez már lehetetlenné vált, a srácok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy legalább a második hely meg legyen.”

Keresztes Ottó (Románia): “Ezen a mérkőzésen a magyarok ügyesebbek voltak. Az első harmadban szúrtuk el a dolgokat, sajnos három gólt kaptunk. Egyébként végig agresszívabban játszott az ellenfelünk, de mindent megtettek a gyerekek, megpróbáltak visszajönni a játékba, az utolsó percig harcoltak. Ahhoz képest, hogy Romániában kevés jégkorongozó van, és azok is egy klubcsapatból, ez a bronz  egy nagyon jó eredmény. Mi nagyon meg vagyunk elégedve. Igyekszünk jövőre még jobban felkészülni, aztán meglátjuk, mit hoz a sors.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum