Sijka: FTC, Wéber: UTE, Budai visszavonult

   

Három játékossal szűkítette keretét a Miskolc, ketten a fővárosba igazoltak, Budai Roland visszavonult.

“Három játékos pályafutása más irány vesz Miskolcon – áll a klub sajtóközleményében. – A Miskolci Jegesmedvék játékoskerete a szezon kezdte óta 25-26 fővel végezte munkáját. A szakmai stábnak lehetősége volt mind az idegenlégiósok, mind a hazai játékosok folyamatos tesztelésére és a végleges csapat kialakítására. A 22 fős keret véglegesítésére a menedzsment felkérte Tim Kehlert. A vezetőedző megnevezte azt a három játékost, akiknek nem, vagy csak nagyon kevés játékidő jutna a szezon hátralévő részében. Mivel egy hokis fejlődése szempontjából lényegi kérdés, hogy mennyit játszik, a vezetők az érintett játékosokkal leültek tárgyalni, és végül megállapodtak a szerződések közös megegyezéssel történő felbontásában. Ennek megfelelően Sijka Dusan a Ferencvárosban, Wéber Zsolt pedig az Újpestben folytatja pályafutását. Budai Rolandra a klub vezetése továbbra is számít. Ennek megfelelően számára az utánpótlásnevelésben biztosítanak lehetőséget a jövőben. A Miskolci Jegesmedvék vezetése mindhárom játékosnak megköszöni a klub érdekében végzett munkáját, és sok sikert kíván nekik a jövőben. ”

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 2-3VÉGE
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 6-1VÉGE
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 5-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 4-1VÉGE
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk