Visszakapaszkodhat a dobogóra az Érsekújvár

   

Egy mérkőzés maradt hétfőre a Mol Ligában, amelyen az UTE a HC Nové Zámkyt fogadja. Mindkét csapatnak lesznek hiányzói a junior világbajnokság miatt, az újpestieknél Pleszkán kapus és Dömötör, az érsekújváriaknál pedig Vojtkó hiányzik. A körbeverések miatt nagyon szoros a középmezőny, a toronymagasan vezető Dunaújvárost négy csapat követi, közöttük csak pár pont a különbség. Jelenleg a HC Nové Zámky áll az utolsó play-offot érő helyen, egy pontra lemaradva a harmadik helyezett HSC-től. Ha a hétfő esti televíziós meccsen legyőzi az Újpestet, kisebb szünet után újra a dobogóra léphet előre Robert Spisák csapata. Ehhez azonban a házigazdáknak is minden bizonnyal lesz hozzáfűznivalójuk. Úgy tűnik, a rájátszás elérése lassan irreálissá válik, de a rendkívül hajtós, masszív, és becsülettel küzdő UTE minden ellenfelének képes nehéz pillanatokat okozni.

“Három pontot szeretnénk szerezni az Érsekújvár ellen – mondta blogunknak Ancsin János, az UTE edzője. – Szeretnénk utolérni a Ferencvárost, ehhez minden pontra szükség van. Több hiányzónk is van, Maklári, Vecaj és valószínűleg Reiter sem tud játszani sérülés miatt, Pleszkán és Dömötör pedig a juniorválogatottal van. A tartalékkapusunk Czövek Levente lesz, a juniorcsapatból Czobor fog feljátszani.”

“A karácsony előtti utolsó idegenbeli mérkőzésünkre készülünk – áll Robert Spisák előzetesében. – A legutóbbi mérkőzésünk jól sikerült a HSC Csíkszereda ellen, szeretnénk arra a játékra építeni, ott folytatni, ahol ellenük abbahagytuk. Nem szabad félvállról venni az Újpestet, mindenkinek megnehezítik a dolgát, mi is hagytunk már náluk fontos pontokat. Taktikailag felkészültünk, szeretnénk három pontot szerezni, mert a célunk a rájátszás.”

UTE–HC Nové Zámky 2-6

   

Megszerezte a szükséges pontokat az Érsekújvár, így újra dobogós, a HSC pedig jelenleg a negyedik. Sokáig szoros volt az UTE elleni meccsük,de az utolsó 10 percben nagy lett a különbség. Korán vezetést szerzett Robert Spisák csapata, de Varga gyönyörű összjáték után szerzett gólját sokáig nem követték újabbak. A 27. percben Zalavári szabálytalansága után a vendégek büntetőt islőhettek, de Barcák kísérletét Hajek hárította. Három perccel később már nem volt ellenszere neki sem, egy távoli lövés lecsorgott, Ondrej Stefánka eszmélt a leggyorsabban és gólt szerzett. Egy perc múlva Pichler révén zárkózott az UTE, és ezután több nagy lila helyzet is kimaradt. Jó 20 percig nem változott az eredmény, az utolsó percek azonban eseménydúsan teltek. Varga egy kapu mögül visszatett korongból szerzett gólt, Barcák távoli lövésből, ám ennél az estnél szüksége volt arra is, hogy Hajek kesztyűjéből szerencsétlenül, pont a kapuba perdüljön a korong. Az utolsó két percre az UTE lehozta Hejeket, ám gyorsan gólt kapott. Pichler második gólja 40másodperc múlva egy kicsit kozmetkázott az eredményen, és ezután újra lejött Hajek. Ez a kísérlet is balul sült el, Klobucnik állította be a végeredményt az este második üres kapus góljával. Kellemes meglepetés volt a fiatal Czobor játéka, bátor volt, jól lőtt, remélhetőleg szép jövő áll előtte.

Fotó: UTE

Ancsin János, UTE : Nagyon jó mérkőzésen a rutin győzött. Helyzeteink alapján az első harmad után minimum 2-3 góllal kellett volna vezetnünk. A második harmad döntetlenje szerintem reális eredmény volt. Az utolsó játékrészben a Nove Zámky belőtt mindent, amit mi az elsőben kihagytunk, így győzni tudott. Ráadásul az emberhátrányos játékunk katasztrófa volt, ezért megérdemelten nyert az Érsekújvár.

Robert Spisak, HC Nové Zámky: Az első két harmadban nem volt optimális a játékunk, lassan építettük fel a támadásokat és túl sok volt az egyéni játék. A harmadik harmadban már a saját játékunkat játszottuk, ezzel eldöntöttük a mérkőzést.

Erste Liga, Megyeri út, 159 néző. Játékvezetők: Halassy, Kincses, Ozsváth, Berger.
Hajek: 91,1% (Czövek)
K
Beno: 94,4% (Zima)
Bereczki, Dorner, Kovács, Szirányi, Pál
1
Hrudík, Král, Mihajlov, Stefanka M., Varga
Czobor, Zalavári, Virág, Szajbert, Németh P.
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Uhnák
Garbacz, Sommer, Farkas, Ódry, Pichler
3
Lehocky, Baron, Barcak, Stefanka O., Púchovsky
Nagy, Meretei, Fekti, Jankovics
4
Hardi Márton, Kukla, Klobucnik, Spisák, Dubec Martin
Fekti Bálint, Sinkkonen Janne
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:28 NZÁ Varga Stefanka M. Mihajlov
0-2 29:12 NZÁ PP Stefanka O. Stefanka M. Hrudík
1-2 30:18 UTE Pichler Ódry Farkas
1-3 51:31 NZÁ Varga Mihajlov Stefanka M.
1-4 55:46 NZÁ PP Barcak Lehocky Baron
1-5 58:10 NZÁ EN Mihajlov Stefanka M. Král
2-5 58:50 UTE Pichler Ódry Farkas
2-6 59:43 NZÁ EN Klobucnik
36 Kapura lövések száma 47
4 Kiállításpercek 8
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum