A Pardubice meglepte a tabellán elsőt

   

A második helyen álló Kometa Brno is bukott. Pénteken Csehországban a tabellát vezető Skoda Plzen a középmezőnyhöz tartozó Pojistovna Pardubicét fogadta, sikertelenül, a plzeniek 3-1-es vereséget szenvedtek. Ám a Kometa Brno nem tudta megközelíteni három pontra őket, ugyanis az Ocelári Trinec otthonában 5-2-re kikapott. A trineciek a Rytíri Kladnót letolták az ötödik helyre, miután Jágr és Plekanec hiába volt a kladnóiak vezére, Vítkovicében 4-3-as vereségbe szaladtak.

Finnországban a Jokerit megőrizte első helyét, fordulatos és gólgazdag összecsapáson 6-5-re gyűrte le Hetényi korábbi csapata a Karpat Oulut. A címvédő JYP kapusa, a tavaly még KHL-es Tuomas Tarkki pedig shutoutnak örülhetett, miután a jyvaskylaiek 3-0-ra nyertek, ezzel a harmadik helyre előrelépve.

A DEL-ben Pat Cortina klubcsapata, az EHC Red Bull München 3-0-ra legyőzte a Thomas Sabo Ice Tigerst, Jochen Reimer mind a húsz nürnbergi lövést hárította. A müncheniek nagyon fontos győzelmet arattak, ugyanis megközelítették két pontra a tizedik helyen álló, azaz rájátszást érő helyen tanyázó legyőzött együttest.

Svájcban nagy verést osztott ki a HC Davos. A mérkőzés előtt még egy ponttal megelőzte a Lugano, a 8-1-es diadal után viszont két ponttal megelőzték őket a davosiak, ezzel a hetedik helyre léptek előre. Az NLA első és utolsó helyén álló csapat összecsapásából előbbiek jöttek ki jobban, a Fribourg-Gottéron 5-2-re legyőzte a Langnau Tigerst.

Szlovákiában a Banská Bystrica három NHL-essel állt ki a szlovák Extraliga leggyengébb klubcsapata ellen, ugyanis a HKM Zvolen mögött csak az U20-as válogatott áll a tabellán. A besztercebányaiak 3-1-re győztek, a kapitány Michal Hudec, a kanadai Clayton Stoner és a helyi kötődésű NHL-es Michal Handzus góljaival. A HK 36 Skalicában pedig a 24 éves Rastislav Konecny döntötte el a mérkőzést a második harmadban lőtt négy góljával, de ezen kívül két gólpasszt is adott, ezzel a szakolcaiak 8-4-re nyertek a poprádiak ellen. A HK Popradhoz kapcsolódó hír, odaigazolt a linziek korábbi kapusa, Alex Westlund.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

SM-liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

Elitserien (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum