Egyikőjük zsinórban hatodszor nyer

   

A Mol Liga pénteki fordulójában a legérdekesebb meccset a Brassó játssza Dunaújvárosban. Mindkét csapat 100%-osan teljesítette az elmúlt öt meccsét, a liga legjobb formában lévő csapati találkoznak. A brassóiak az elmúlt két hétben öt mérkőzésen vannak túl, a másodiktól a hetedik helyig végigvertek mindenkit, gólkülönbségük ebben a szakaszban 23-6. November 25-én hihetetlen menetelésbe kezdtek tehát annak érdekében, hogy versenyben maradjanak a rájátszást érő negyedik helyért folytatott küzdelemben. Ebben a csatában jól is állnak, nemrég még esélytelennek látszottak, de vesztett pontok tekintetében máris jobbak a HC Nové Zámkynál.

Kérdés egyrészt, hogy mire mennek idegenben, hiszen az elmúlt öt meccs mindegyikét hazai pályán játszották, másrészt hogy elég lesz-e a lendület éppen a listavezető otthonában. A Dab.Docler előnye a táblázaton 33 pont, egymás elleni mérlegük 3 győzelem, vagyis a Brassó még pontot sem tudott rabolni soron következő ellenfelétől, a gólkülönbség pedig 16-6.

Erre szokás azt mondani, hogy mikor, ha nem most. A feladat mindenesetre nem ígérkezik könnyűnek, kulcsfontosságú lehet, hogy a durvaságra és egyéb fegyelmezetlenségre különösen az utóbbi időben hajlamos erdélyi csapat mennyire lesz képes csak a játékra koncentrálni. A hazaiak mellett szól, hogy náluk mindenki harcra kész, míg a Brassóban Laczkó, Bálint, Imecs és Mihailescu sérült, de Hietamaki sem 100%-os, míg János eltiltását tölti.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

 

Szilassy Zoltán (Dab.Docler): Öt meccsből öt győzelemmel érkeznek a brassóiak, de ezen a téren nekünk sem kell szégyenkeznünk, hiszen a szünet utáni Miskolc elleni botlás óta mi is három pontokat gyűjtöttünk a mérkőzéseinken. Itthon játszunk, ez is sokat számít, s most is van extra motiváció: nevezetesen az, hogy megőrizzük a veretlenségünket a Brassóval szemben. Az is világos, hogy nekik nagyon kell teperni a rájátszásért. Viszont nekünk sem mindegy, hogy Érsekújvárra, vagy Brassóba kell-e utaznunk, már csak a távolság meg a regeneráció miatt sem.

Greg Lindqvist (Brassó): A liga legjobb csapata ellen játszunk pénteken. Legutóbb szoros meccset produkáltunk ellenük Dunaújvárosban, amikor közel álltunk a pontszerzéshez. Remélem, ezt pénteken is meg tudjuk ismételni, kicsit jobb végkimenetellel. Csapatom a sorozatban megnyert ötödik mérkőzése után duzzad az önbizalomtól, alig várjuk már a találkozót. Nyerni jöttünk Dunaújvárosba.

Dab.Docler–Brassó 6-3

   

A Dab.Docler folytatta a győzelmi sorozatát péntek este, de csak nehezen tudta maga alá gyűrni a Brassót. Pavuk viszonylag hamar vezetést szerzett, de Zsók hamar ki is egyenlítette az állást, ráadásul egy brassói kiállítás alatt. A 19. percben másodpercek alatt kettős emberelőnybe  került a Dunaújváros, Lundh edző időt is kért, de ezt a lehetőséget sem sikerült kihasználni. Sikerült viszont újra előnyt szerezni egyenlő létszám mellett a 29. percben, amikor Kiss Dániel mattolta Polcot. Erre a találatra is hamar érkezett azonban válasz, emberelőnyben Wehrs lőtt gólt. Nagy Richárd találatával hamar visszavette az előnyt a Dab, és még a második harmad vége előtt sikerült növelni is azt, Szappanos használt ki elsőként egy dunaújvárosi emberelőnyt. Az utolsó harmad hetedik percében Zsók második góljával felzárkózott a Brassó, de két perccel később Kiss Ákos, majd a meccs vége előtt közvetlenül Somogyi is betalált, így végeredményben háromgólos lett a dunaújvárosi győzelem.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Stephan Lundh, Dab.Docler: Nem volt ez egyszerű győzelem, mert a mérkőzés első harmadában rengeteg helyzetet hagytunk kihasználatlanul. Ennek ellenére is türelmesen játszottunk a folytatásban, és végül megérdemelten nyertük a mérkőzést.

Greg Lindqvist, ASC Corona Fenestela Brassó: Remek mérkőzést játszottunk a házigazdákkal, s ahogy ők, úgy mi is sokat tettünk a győzelemért. A DAB azonban kíméletlenül kihasználta elkövetett hibáinkat, és a helyzeteit jobban kihasználva szerezte meg a három bajnoki pontot.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 550 néző. Játékvezetők: Varjú, Sós, Abonyi, Gangel.
Sevela: 87,0% (Cziller)
K
Polc: 88,5% (Fülöp)
Lindgren, Kiss D., Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Wehrs, Piszarenko, Bonar, Zsók, Virág Cs.
Huba, Chvatal, Lundh, Somogyi, Kiss Á.
2
Nagy Cs., Rawlyk, Basilidesz, Péter R., Antal
Tőkési, Erdélyi P., Azari, Peterdi, Gröschl
3
Mastaleriu, Barinka, Borsos, Petres, Péter Zs.
Nagy R., Hüffner, Papp V., Szabados, Papp Cs.
4
Fodor, Lőrincz
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán
E
Lindqvist Greg
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:56 DAB Pavuk Szappanos Lindgren
1-1 08:20 BRA SH Zsók Nagy Cs.
2-1 28:27 DAB Kiss D. Szappanos Pavuk
2-2 31:02 BRA PP Wehrs Bonar Zsók
3-2 33:33 DAB Nagy R. Hüffner Gröschl
4-2 38:14 DAB PP Szappanos Galanisz Pavuk
4-3 46:58 BRA Zsók Wehrs
5-3 48:48 DAB Kiss Á. Chvatal Huba
6-3 59:38 DAB PP Somogyi Lundh Huba
52 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 26
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum