Széligék nem védhetik meg címüket

 

Kisebb csodára lett volna szükség a döntőbe jutáshoz, hiszen az elődöntő odavágóján a bajnokságot vezető Angers 5-1-es előnyre tett szert a francia ligakupa címvédőjével szemben. Ráadásul brianconi szempontból nem indult jól a visszavágó sem, hiszen az első harmad végén az Angers szerzett vezetést. Hiába egyenlített a második harmad legelején a Briancon, sajnos ezután sem sikerült faragnia négygólos hátrányából. Sőt, az 51. percben újra a vendégcsapatnál volt az előny, amivel végképp elúszni látszottak a továbbjutás amúgy is halvány reményei. Ugyan az 54. percben másodszor is egyenlítettek Széligék, és az utolsó percre, emberelőnyös helyzetben a kapusukat is lehozták annak érdekében, hogy legalább a győzelmet megszerezzék, végül az Angers talált be az üres kapuba, ezzel lett 2-3. A másik ágon a Rouen szintén kettős győzelemmel jutott tovább, a döntőt december 26-án játsszák Méribelben.

Bartalis Istvánék 3-1-es vereséget szenvedtek az Oskarshamn otthonában az Allsvenskan keddi játéknapján. A magyar csatár a harmadik sorban kapott helyet, ezúttal pontot nem szerzett, igaz, kapott gólnál sem volt jégen. Érdekesség, hogy a vendéglátók harmadik gólját az a Löfstedt szerezte, akiről már blogunk is beszámolt, és aki a negyedik vonalból küzdötte fel magát egyelőre az Allsvenskanig. Jelenleg 8. a kanadai táblázaton, olyan nevek mögött, mint Anze Kopitar, Patrik Berglund és a többi lockoutos játékos. Bartalisék vereségükkel 10-ek a svéd másodosztály tabelláján.

Hentes Kristóf csapata. a GCK Lions sorozatban harmadik győzelmét könyvelhette el a svájci másodosztályban. Ezúttal idegenben sikerült legyőzni 6-3-ra a bajnokságban utolsó helyen álló Sierre-t. A december elején leigazolt új kanadai csatár, Alexandre Tremblay oroszlánrészt vállalt az utolsó két győzelemből, hiszen 3 gólja mellé 2 passzt is kiosztott. Hentes ezúttal sérülés miatt kihagyni kényszerült a találkozót.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum