Remélhetőleg nem visszavágás következik

   

Kedden ismét erdélyi rangadóra kerül sor a Mol Ligában, ezúttal Brassóban. A hazaiak visszaküzdötték magukat a rájátszásra esélyes csapatok közé. A Mol Liga kedden két határon túli mérkőzéssel folytatódik.

A brassói meccsnek különös ízt ad, hogy a legutóbbi, november 23-i mérkőzés után a Mol Liga Fegyelmi Bizottsága összesen 19 meccsnyi eltiltást osztott ki. Csak remélni lehet, hogy a határok innentől mindenki számára világosak, és ezúttal a játékra koncentrálnak a csapatok. A Brassó várja kedvezőbb előjelekkel a mérkőzést, hiszen négymeccses győzelmi szériában van, míg a Csíkszereda, bár gond nélkül intézte el az Érsekújvárt és a Fradit, büntetőkkel kikapott az UTE-tól és szintén büntetőkkel, de nyerni tudott a Miskolc ellen. A vendégeknél bemutatkozhat az előző szezonban néhány KHL-meccsbe is beszálló cseh próbajátékos, Jaroslav Sarsok. Minden adott tehát egy magas színvonalú, izgalmas mérkőzéshez.

Greg Lindqvist (Brassó): Az október és a november első fele nagyon nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de most negyedik meccsünket nyertük zsinórban, ami önbizalmat ad a csapatnak. A Szereda ellen egyébként is minden meccs rangadó, bármi lehetséges. Továbbra is minden mérkőzést meg kell nyernünk, hogy legyen esélyünk a rájátszásra, különösen fontos, hogy otthon ne kapjunk ki. Vannak sérültjeink, eltiltottjaink, jelenleg ez jelenti a legnagyobb problémát, nem tudunk eleget edzeni, és minden meccsen változtatnom kell a sorok összetételén. Ezzel együtt nagyon várjuk a mérkőzést, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy otthon tartsuk a három pontot.

Antal Előd (HSC Csíkszereda): Kedden győzni megyünk Brassóba, mindazok ellenére, hogy egy többmeccses nyerő szériában vannak. A dobogó második helyén vagyunk, és ott is akarunk maradni. Nem számítunk könnyű mérkőzésre, minden játékosuk egészséges, biztos, hogy hazai pályán visszavágnának a csíkszeredai parázs meccsen elszenvedett vereségükért. Sérültjeink közül Molnár Zsombor biztosan játszani fog, Papp és Kósa játéka kérdéses, így három sorral játszunk.

Fotó: Antal Tamás (sportclub.ro)

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1200 néző. Játékvezetők: Lascar, Gergely, Toparceanu, Keresztes.
Polc: 92,9% (Fülöp Rajmond)
K
Kozuch: 89,6% (Ruczuj)
Wehrs, Piszarenko, Bonar, Zsók, Virág
1
Papp, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
Nagy Cs., Petres, Péter R., Antal
2
Adorján, Péter L., Molnár Zsolt, Moldován, Szőcs
Hietamaki, János, Borsos, Basilidesz, Péter Zs.
3
Bors, Flinta, Bíró T., Bíró O., Molnár Zsombor
Mastaleriu, Fodor, Lőrincz, Barinka
4
Sarsok
Lindqvist Greg
E
Lahtinen Timo, Nagy Béla

A Mol Liga másik mérkőzésén a hétfőn Dunaújvárosban 6-1-es vereségbe beleszaladó Érsekújvár fogadja az UTE-t. Spisák mester a vereséget követően arra panaszkodott, hogy a sorsolás miatt a meccsterhelés eloszlása egyenetlen, hosszabb szüneteket sorozatterhelések követnek, ami nem optimális. Az UTE a szeredai győzelmet követően simán kikapott Brassóban, majd egy szorosabb meccsen szenvedett vereséget Dunaújvárosban. A junior-világbajnokság felkészülése és a sérülések mellett azonban kérdéses, hogy képes lesz-e megismételni az elmúlt hetek jó teljesítményét a lila-fehér együttes, amelyben két újonc is bemutatkozhat a cserekapus Székely Csaba és a hátvéd Czobor Róbert személyében.

Robert Spisák (Érsekújvár): Az utolsó hazai meccsen sajnos könnyelműen játszottunk, ezért kikaptunk az UTE csapatától. A keddi meccsen itt a lehetőség, hogy kiköszörüljük a csorbát. Szeretnénk tehát javítani, és visszahozni a hazai közönség előtt a méltóságunkat. Ez a meccs sem lesz könnyű, mivel az Újpest az utóbbi hetekben több meglepetést is szerzett a MOL Ligában.

Ancsin János (UTE): Szeretnénk továbbra is hozni azt a jó játékot, amit már 6-8 meccse mutatunk. Mint mindig, most is pontokért megyünk, ráaadásul Érsekújváron már egyszer megérezhettük a győzelem ízét is. Sérültjeink sajnos vannak, Meretei, Reiter, Maklári és Vecaj. Most tart éppen az U20-as válogatott felkészülése a világbajnokságra, így hat további játékosunk hiányzik: Pleszkán, Garbacz, Dömötör, Fliszár, Gágyor. Hódos pedig a román válogatottnál van jelenleg.

Erste Liga, Érsekújvár, 413 néző. Játékvezetők: Kovács, Varjú, Gangel, Soós.
Zima: 75,0% (Beno: 100%)
K
Hajek: 89,5% (Székely)
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Varga
1
Bereczki, Dorner, Kovács, Szirányi, Pál
Sucharda, Joanidis, Mihajlov, Dobry, Spisák
2
Czobor, Zalavári, Virág, Szajbert, Németh P.
Kukla, Baron, Tarnóczy, Stefanka O., Púchovsky
3
Kukucska, Sommer, Farkas, Ódry, Pichler
Fiala, Németh V., Klobucnik, Cseres
4
Nagy, Fekti, Jankovics
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Fekti Bálint, Janne Sinkkonen
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum