Remélhetőleg nem visszavágás következik

   

Kedden ismét erdélyi rangadóra kerül sor a Mol Ligában, ezúttal Brassóban. A hazaiak visszaküzdötték magukat a rájátszásra esélyes csapatok közé. A Mol Liga kedden két határon túli mérkőzéssel folytatódik.

A brassói meccsnek különös ízt ad, hogy a legutóbbi, november 23-i mérkőzés után a Mol Liga Fegyelmi Bizottsága összesen 19 meccsnyi eltiltást osztott ki. Csak remélni lehet, hogy a határok innentől mindenki számára világosak, és ezúttal a játékra koncentrálnak a csapatok. A Brassó várja kedvezőbb előjelekkel a mérkőzést, hiszen négymeccses győzelmi szériában van, míg a Csíkszereda, bár gond nélkül intézte el az Érsekújvárt és a Fradit, büntetőkkel kikapott az UTE-tól és szintén büntetőkkel, de nyerni tudott a Miskolc ellen. A vendégeknél bemutatkozhat az előző szezonban néhány KHL-meccsbe is beszálló cseh próbajátékos, Jaroslav Sarsok. Minden adott tehát egy magas színvonalú, izgalmas mérkőzéshez.

Greg Lindqvist (Brassó): Az október és a november első fele nagyon nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de most negyedik meccsünket nyertük zsinórban, ami önbizalmat ad a csapatnak. A Szereda ellen egyébként is minden meccs rangadó, bármi lehetséges. Továbbra is minden mérkőzést meg kell nyernünk, hogy legyen esélyünk a rájátszásra, különösen fontos, hogy otthon ne kapjunk ki. Vannak sérültjeink, eltiltottjaink, jelenleg ez jelenti a legnagyobb problémát, nem tudunk eleget edzeni, és minden meccsen változtatnom kell a sorok összetételén. Ezzel együtt nagyon várjuk a mérkőzést, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy otthon tartsuk a három pontot.

Antal Előd (HSC Csíkszereda): Kedden győzni megyünk Brassóba, mindazok ellenére, hogy egy többmeccses nyerő szériában vannak. A dobogó második helyén vagyunk, és ott is akarunk maradni. Nem számítunk könnyű mérkőzésre, minden játékosuk egészséges, biztos, hogy hazai pályán visszavágnának a csíkszeredai parázs meccsen elszenvedett vereségükért. Sérültjeink közül Molnár Zsombor biztosan játszani fog, Papp és Kósa játéka kérdéses, így három sorral játszunk.

Fotó: Antal Tamás (sportclub.ro)

A Mol Liga másik mérkőzésén a hétfőn Dunaújvárosban 6-1-es vereségbe beleszaladó Érsekújvár fogadja az UTE-t. Spisák mester a vereséget követően arra panaszkodott, hogy a sorsolás miatt a meccsterhelés eloszlása egyenetlen, hosszabb szüneteket sorozatterhelések követnek, ami nem optimális. Az UTE a szeredai győzelmet követően simán kikapott Brassóban, majd egy szorosabb meccsen szenvedett vereséget Dunaújvárosban. A junior-világbajnokság felkészülése és a sérülések mellett azonban kérdéses, hogy képes lesz-e megismételni az elmúlt hetek jó teljesítményét a lila-fehér együttes, amelyben két újonc is bemutatkozhat a cserekapus Székely Csaba és a hátvéd Czobor Róbert személyében.

Robert Spisák (Érsekújvár): Az utolsó hazai meccsen sajnos könnyelműen játszottunk, ezért kikaptunk az UTE csapatától. A keddi meccsen itt a lehetőség, hogy kiköszörüljük a csorbát. Szeretnénk tehát javítani, és visszahozni a hazai közönség előtt a méltóságunkat. Ez a meccs sem lesz könnyű, mivel az Újpest az utóbbi hetekben több meglepetést is szerzett a MOL Ligában.

Ancsin János (UTE): Szeretnénk továbbra is hozni azt a jó játékot, amit már 6-8 meccse mutatunk. Mint mindig, most is pontokért megyünk, ráaadásul Érsekújváron már egyszer megérezhettük a győzelem ízét is. Sérültjeink sajnos vannak, Meretei, Reiter, Maklári és Vecaj. Most tart éppen az U20-as válogatott felkészülése a világbajnokságra, így hat további játékosunk hiányzik: Pleszkán, Garbacz, Dömötör, Fliszár, Gágyor. Hódos pedig a román válogatottnál van jelenleg.

Érsekújvár–UTE 4-3

   

Büntetőlövésekkel maradt alul az erősen megfogyatkozott UTE az Érsekújvár otthonában. Egyre nagyobb veszélyben a szlovákiai csapat rájátszást érő helye. A hazai csapat szerzett vezetést az első harmad 6. percében, egy emberhátrányt követően még nem rendeződtek az újpesti sorok, mikor Andrej Sucharda talált a kapuba. Nem tartott azonban az érsekújvári előny, hiszen egy percen belül Pál Zoltán egyenlített. A harmad utolsó percében Miroslav Stefanka állította vissza a hazai vezetést, 2-1-gyel fordultak a csapatok a második harmadra. Amelynek első fele egyértelműen az UTE-é volt, Németh Péter előbb a 24. percben egy bottal akasztás miatt megítélt büntetőt értékesített, majd a 31. percben újra ő volt eredményes, amivel már vezetett is az UTE.

Érdekes módon azonban ők sem tudták sokáig megtartani előnyüket, hiszen 39 másodperccel később Púchovsky egyenlített. Mivel sem az utolsó játékrészben, sem pedig a hosszabbításban nem esett már több gól, így következhettek a büntetőlövések, melyekben ezúttal az Érsekújvár bizonyult jobbnak, 4-3-ra nyerve a mérkőzést. A győztes büntetőt Ondrej Stefanka lőtte be. Az Érsekújvár pontvesztesége ellenére megtartotta ugyan rájátszást érő negyedik helyét a tabellán, de vesztett pontok tekintetében az egyre jobb formába lendülő Brassó már jobban áll.

Erste Liga, Érsekújvár, 413 néző. Játékvezetők: Kovács, Varjú, Gangel, Soós.
Zima: 75,0% (Beno: 100%)
K
Hajek: 89,5% (Székely)
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Varga
1
Bereczki, Dorner, Kovács, Szirányi, Pál
Sucharda, Joanidis, Mihajlov, Dobry, Spisák
2
Czobor, Zalavári, Virág, Szajbert, Németh P.
Kukla, Baron, Tarnóczy, Stefanka O., Púchovsky
3
Kukucska, Sommer, Farkas, Ódry, Pichler
Fiala, Németh V., Klobucnik, Cseres
4
Nagy, Fekti, Jankovics
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Fekti Bálint, Janne Sinkkonen
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:15 NZÁ Sucharda Stefanka O.
1-1 06:07 UTE Pál Szirányi
2-1 19:18 NZÁ Stefanka M. Uhnák Varga
2-2 23:05 UTE PS Németh P.
2-3 30:44 UTE Németh P. Szajbert Dorner
3-3 31:23 NZÁ Púchovsky Stefanka O. Baron
4-3 65:00 NZÁ GWS Stefanka O.
38 Kapura lövések száma 20
10 Kiállításpercek 12
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum