A DAB 100%-os az Érsekújvárral szemben

   

Gyengébb sorozat után érkezik Dunaújvárosba a szezonkezdet meglepetéscsapata, az Érsekújvár. A jó szezonnyitány utáni visszaesés a táblázaton is meglátszik. A felvidéki csapat jelenleg már csak negyedik, előnye a Brassóval szemben hat pont, de Stefankáék egy meccsel többet játszottak. A DAB és a HC Nové Zámky csapat eddig négyszer játszott egymással a bajnokságban, mind a négyszer rendes játékidőben nyert a Dunaújváros, de a győzelmekért nagyon meg kellett küzdenie. A mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

 

“Nagyon technikás, képzett csapat a Nové Zámky – mondta Szilassy Zoltán, a Dab.Docler másodedzője. – Lehet, hogy egy kicsit elfáradtak így a szezon közepére, de még nagyon sok van vissza az alapszakaszból is. A negyedik helyen állnak, így kiemelten fontos nekik minden pont, hogy megszilárdítsák a rájátszást érő pozíciót a Brassóval szemben. Nem kérdés, hogy győzni jönnek, és az sem, hogy mi ezt nem engedhetjük meg nekik. Kint szorosabb mérkőzéseket játszottunk, itthon inkább simákat, remélem, hogy ez holnap is így lesz. Galanisz és Erdélyi újra csatasorba állhat. Az egyetlen kérdőjel Pavuk Attila, aki vasárnap reggelre belázasodott, így az, hogy ő játszik-e a délelőtti edzésen derül csak ki. Sevela kezd a kapuban, és nagyjából ugyanazzal az összeállítással lépünk pályára, mint az Újpest ellen – nyilván beleszámolva a visszatérőket és az esetleges hiányzókat is.”

“A Mol Ligát nagy fölénnyel vezető csapat ellen játszunk hétfőn este – mondta Robert Spisák, a HC Nové Zámky mestere. – Utoljára itthon játszottunk ellenük, az egy nagyon színvonalas mérkőzés volt, amelyen sajnos megint a Dunaújváros nyert. Szeretnénk most is jó és közönségszórakoztató játékot mutatni, és remélem, végre a pontszerzés is sikerülhet. Az elmúlt egy hétben taktikailag is igyekeztünk felkészülni, a csapatban mindenki egészséges, szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni.”

Dab.Docler–Érsekújvár 6-1

   

Elsősorban fegyelmezetlen játékának köszönhetően továbbra sem sikerült pontot szereznie az Érsekújvárnak a Dunaújváros ellen. A Brassó vesztett pontok tekintetében utolérte a kiválóan rajtoló HC Nové Zámkyt. Pedig a hazai csapat pocsékul használta ki az előnyöket. Az Érsekújvár összesen 117 perc büntetést szedett össze, a Dab.Docler mintegy 21 percet játszott emberelőnyben, ebből kétszer kettős előnyben, mégis csak két gól sikerült lőnie speciális szituációban.

Szappanos Dávid szerzett vezetést a DAB-nak, majd szinte a korongbedobást követően, a védők megingását kihasználva azonnal egyenlített a szlovák csapat. Somogyi Balázs a második harmad elején visszavette a vezetést a hazaiaknak, majd Szappanos a 33. percben emberelőnyben volt eredményes. Egy percre rá Azari Zsolt találatával már 4-1-re vezetett a Dab.Docler.

A harmadik harmad elején Galanisz megsérült, mint később kiderült, nem súlyosan, de a játékot nem tudta folytatni, így is 3 ponttal zárta a meccset. Mivel Gröschl Tamás a délelőtti edzésen szenvedett szintén apróbb sérülést, ezért az az érdekes helyzet állt elő, hogy a DAB-nak mindössze két centere maradt, így hol Lindgren, hol Kiss Dániel próbálta ki, milyen csatárnak lenni. Ez azonban nem nagyon vetette vissza az Acélbikákat, a 47. percben Szappanos ért el kettős előnyből mesterhármast, majd az 55. percben Somogyi duplájával alakult ki a 6-1-es végeredmény. A kapura lövések száma közötti különbség igazán durva lett a végére.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Stephan Lundh (Dab.Docler): Nem is értem, hogyan játszhatott ennyire bolondosan az Érsekújvár, komoly mérkőzésre készültünk, de már az első harmadban látszott, hogy baj van az energiájukkal. Mérkőzés közben át kellett szervezni a játékot, hiszen Gröschl délelőtt, Galanisz pedig a harmad harmad elején sérült meg. Nem volt egy közönségszórakoztató mérkőzés, elsősorban az ellenfél fegyelmezetlensége miatt, de a 6-1 önmagáért beszél.

Robert Spisák (Érsekújvár): A sok kiállítás miatt sajnos nem alakult ki folyamatos játék, így nem is igazán tudtunk felpörögni a mérkőzésre. Több dologgal sem voltam ma elégedett, például a játékunkkal sem, emellett a sorsolásunk sem optimális, hiszen többször fordult már elő, hogy egy-egy hosszabb szünetet követően sorozatmérkőzéseken kell helytállnunk.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 600 néző. Játékvezetők: Haszonits, Mayer, Abonyi, Mayer.
Sevela: 93,8% (Kiss T.)
K
Zima: 90,6% (Beno)
Lindgren, Kiss D., Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Varga
Huba, Chvatal, Lundh, Somogyi, Kiss Á.
2
Sucharda, Joanidis, Mihajlov, Dobry, Barcak
Tőkési, Erdélyi P., Azari, Peterdi, Papp V.
3
Lehocky, Baron, Tarnóczy, Stefanka O., Púchovsky
Hüffner, Nagy, Szabados, Papp Cs.
4
Németh, Kukla, Spisák
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:18 DAB Szappanos Pavuk Galanisz
1-1 10:05 NZÁ Dobry Barcak Joanidis
2-1 21:05 DAB Somogyi Galanisz Szappanos
3-1 32:34 DAB PP Szappanos Lindgren Galanisz
4-1 33:40 DAB Azari Peterdi Hüffner
5-1 46:51 DAB PP2 Szappanos Kiss D. Pavuk
6-1 54:37 DAB Somogyi
64 Kapura lövések száma 16
32 Kiállításpercek 117
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 6-2VÉGE
U18 15:40 VSVETO 5-2VÉGE
U18 16:30 PEFSCC 1-7VÉGE
EL 17:50 VC2BRA 4-3 HVÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-1VÉGE
EL 18:30 TITUTE 5-2VÉGE
EL 19:00 MACFTC 6-1VÉGE
U18 19:00 EHLMIS 2-4VÉGE
U18 19:00 ZASAVS 4-5VÉGE
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
KHL 13:00 BAADMO 3-5VÉGE
    • SPORT 2
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS ÉLŐ
U18 09:15 ZASMIS ÉLŐ
EWHL 09:50 HVIKMH 
U20 12:10 KMHVAS INFO
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO INFO
EL 17:00 DABVC2 INFO
EL 17:30 TITMIS INFO
U20 17:30 DHKAVS INFO
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA INFO
EL 18:30 UTESCC INFO
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk