A HSC a második helyre hajt

   

A Mol Liga két vasárnapi meccse közül az elsőn a HSC Csíkszereda fogadja a Ferencvárost.

A hazai csapat várja jobb előjelekkel a találkozót, mert bár a második helyet pénteken nem sikerült megszereznie, egy pontot mégis hozott borsodi riválisán. Ezzel szemben a Ferencváros egy ötperces emberelőny alatt kapott be két gólt és a végén ezzel maradt alul Brassóban. A két csapat egymás elleni mérlege döntetlen, három pesterzsébeti találkozóból kétszer nyert a HSC, az eddigi egyetlen erdélyi meccsükön azonban nyerni tudott az FTC. Legutóbb éppen két hete, november 18-án találkozott egymással a két csapat, akkor a HSC nyert 8-2-re idegenben.

Antal Előd (HSC Csíkszereda): “Pénteken nem sikerült a Miskolcot pontokban beérnünk, ezért vasárnap kötelesek vagyunk nyerni. A Fradi egy nagyon jó csapat, ezt nem egyszer bebizonyította már, és biztos vagyok benne, hogy törleszteni érkeznek hozzánk a legutóbbi nagy arányú vereségük után. Ugyanolyan komolyan készülünk erre a mérkőzésre, mint tettük azt a Miskolc ellen is. Ennek megfelelően ez alkalommal is a védelemre fektetjük a hangsúlyt, emellett hatékonyabbaknak kell lennünk az emberelőnyökben. A sorok összetételében nem tervezünk változást a péntekihez képest, vasárnap reggel dől el, hogy Molnár Zsombor és Papp Szabolcs játszik-e.”

Dobos Tamás (FTC): “Jó meccset játszottunk pénteken Brassóban, sajnos nem volt szerencsénk. Remélem, hogy vasárnap jobban tudjuk a helyzeteinket kihasználni, és akkor egy szoros meccset tudunk játszani a Csíkszeredával, pontot vagy pontokat rabolva. Bontovics komolyabb kézsérülést szenvedett, ő biztosan nem tudja vállalni a játékot, Hrajnoha is megsérült, az ő játéka egyelőre kérdéses.”

HSC Csíkszereda–Ferencváros 4-1

   

Különösebb gond nélkül, az első soros játékosok négy góljával győzte le a HSC Csíkszereda a Ferencvárost, és ezzel utolérte a miskolciakat. A hatodik percig tartotta a döntetlent a Ferencváros, ekkor Bors és Flinta passzából Mihály Ede volt eredményes. A 17. percben Hurtaj növelte kétgólosra az előnyt, a 25. percben Mihály Ede második góljával lett 3-0. Aztán a harmadik harmad elején ugyanő megszerezte harmadik találatát is, pár napon belül immár másodszor lőtt legalább három gólt egy meccsen. Mint emlékezetes, a Brassó elleni indulatos csatát a kiváló székely csatár 4 gólig jutva nyerte meg csapatával. A 44. percben Gergely Csaba kozmetikázott az eredményen. Több találat már nem esett, maradt a háromgólos csíki győzelem. Ezzel a HSC pontszámban beérte a Miskolcot, akik később kezdték meccsüket a Brassó ellen. A táblázat tovább tömörül, sok kemény csata lesz még a rájátszásért.

Antal Előd, HSC Csíkszereda: “Nagyon erősen kezdtünk és sikerült hamar két góllal elhúznunk. Ez a Fradi lendületét megtörte és mi tudtuk a saját játékunkat játszani. A harmadik harmadban kicsit visszább vettünk az iramból ez hamar meg is látszott, a Ferencváros rögtön belőtte a szépítő gólját. Egy kicsit elfáradtunk a végére, de nincs megállás, holnap Román Kupa meccsünk van Bukarestben.”

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: “Sajnos az első harmad első felében elkövettünk két nagy hibát, amelyekből gólt szerzett a Csikszereda. Így aztán futhattunk az eredmény után. Jól küzdöttünk, sikerült helyzeteket kialakítani de ezeket nem tudtuk belőni. 3-0-nál több esélyt hagytunk ki, a befejezéseknél nem voltunk eléggé koncentráltak és egy újabb hibánkból ismét az ellenfél volt eredményes. Ez már el is döntötte a meccs végkimenetelét.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 450 néző. Játékvezetők: Toparceanu, Lascar, Redai, Mathe.
Kozuch: 95,8% (Ruczuj)
K
Meravy: 88,2% (Szőke)
Péter, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
1
Hoffmann, Hrajnoha, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik
Kósa, Bors, Molnár Zsolt, Moldován, Szőcs
2
Erdélyi, Győri, Borbás, Kiss, Hegyi D.
Adorján, Flinta, Bíró T., Bíró O., Molnár Zsombor
3
Lencsés, Lévai, Berta, Feil, Léránt
4
Revák, Horváth, Fodor Z.
Lahtinen Timo, Nagy Béla
E
Dobos Tamás, Horváth Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:47 SCC Mihály Bors Flinta
2-0 16:19 SCC Hurtaj Góga
3-0 25:26 SCC Mihály
4-0 40:42 SCC PP Mihály Góga Novák
4-1 43:53 FTC Gergely Pilcsik
34 Kapura lövések száma 24
6 Kiállításpercek 22
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum