Felemás U20-as eredmények

 

Az UTE-Vasas a papírformának megfelelően simán intézte el a Privigyét, a harmadik harmad elején már 6-0-ra is vezetett a magyar csapat. A 48. percben aztán egy 141 másodperces rövidzárlat állt be a vendégeknél, ilyen rövid idő alatt is “sikerült” három gólt beszedni. A győzelem azonban még így sem forgott veszélyben, sőt, az 57. percben Frajka Botond aznapi második góljával végképp bebiztosította győzelmét az UTE-Vasas, a vége 7-3 lett. Frajka mellett kétpontos lett még Dömötör, Fülöp és Garbacz is.

A Debrecennek kevésbé volt sikeres a dubnicai túrája, hiszen a hazai csapat már az első harmad végén 4-0-ra vezetett. Ezt a harmadik harmadban még kettővel toldották meg, így alakult ki a 6-0-s végeredmény. Érdekesség, hogy a hazaiak tízszer kerültek emberelőnybe, amiből négy gólt is szereztek, egyet kettős előnyből. Zemko mesterhármasig jutott, emellett volt két asszisztja is.

A meccs feléig tudta tartani a lépést ellenfelével a MAC. Ekkor 3-2-re vezetett a vágbesztercei csapat. Tíz perc alatt azonban ötször találtak be a szlovákok a MAC hálójába, amire a vendégek csak eggyel tudtak válaszolni, a végeredmény 8-3. A magyar gólokat Mach Márton, Jászai Dávid és Németh Árpád szerezték. A tabellán a Debrecen a 7., az UTE-Vasas a 9., míg a MAC a 13. helyen áll.

Az EBYSL-ben a Fehérvár szűk kerettel is nyerni tudott Innsbruckban. Az első harmad felénél már 2-0-ra vezetett a magyar csapat, a második harmadban egy gólra zárkóztak fel a hazaiak, azonban a mérkőzés többi részében jól működött a fehérvári védelem. A magyar gólokat Rusk és Füri lőtték. Kiemelendő Rajna Miklós teljesítménye is, a kapus kiválóan védve 33 lövésből csak egy gólt kapott, ami 97%-os hatékonyság. A végeredmény 1-2 lett. A Fehérvár továbbra is vezeti a tabellát.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum