Patriot Budapest–Junoszty Minszk 1-0

   

Megvan a budapesti MHL-csapat első shutoutja, Marko Boraros mind a 32 fehérorosz lövést fogta. Így egy gól is elég volt a 3 pont megszerzéséhez.

Második budapesti mérkőzését is megnyerte a magyar MHL-csapat a minszkiek ellen, így teljesítette az előzetesen felállított hatpontos tervet. A csapat szakvezetése számított arra, hogy a keddi veresége után felszívja magát az ellenfél, így különös hangsúlyt fektettek annak tudatosítására, hogy a második mérkőzés is 0-0-ról indul.

Az eredmény ismeretében elmondható, hogy ez sikerült is, hiszen 1-0-ra nyert a Patriot. A győzelmet jelentő találatot Salka szerezte a 18. percben. Ez volt a csapat történetének első shutoutja. A mérkőzésen játszott Hardi és Nemes is, Vay ezúttal nem öltözött. A csapat legközelebb a távol-keleti Habarovszkban játszik, december 3-án, az Amurszkije Tyigri ellen.

Jó hír, hogy visszatért a csapatba Ondrej Nedved. A kőkemény hátvéd még az 1. fordulóban sérült meg, 34 meccset hagyott ki.

Fotó: mfafoto

Patriot Budapest

1-0 (1-0, 0-0, 0-0)

Junoszty Minszk

MHL, Budapest, Jégpalota. Játékvezető: A. Ansons, Juhász G., Székely G.
Boraros (Ilasenko) K Sztyepanov (Borodulja)
Nedved, Travcínek, Csányi, Nemes, Berljov 1 Kravcsenko, Beljaj, Abmjotka, Kogaljev, Kaskar
Bajaník, Holesa, Kalinac, Piacka, Glemba 2 Zsevlocsenko, Kozlov, Zselnyerovszkij, Kremzukov, Indra
Kubica, Varholík, Kamzík, Dolník, Salka 3 Nyemenyonok, Griny, Kaszkov, Vaszko, Valkov
Potyehin, Kocsubej, Hardi, Daniska, Priganc 4 Ribacsuk, Linnyik, Zsuravljov, Karakulko
Igor Tóth E Alekszej Scseblanov
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 17:05 Salka Varholík
39 Kapura lövések száma 32
10 Kiállításpercek 4

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk