Máris két részre bomlott az ifibajnokság

 

16 meccs után az első 4 a felső, a több 5 csapat az alsó házban folytatja.

Egy híján összejött a két számjegyű mezőny a második legidősebb utánpótlás-korosztályban. A nyolc hazai klubcsapat mellett Románia korosztályos szelekciója is bekapcsolódott a magyar küzdelemsorozatba.

November 20-án  véget ért a 16 mérkőzésből álló alapszakasz, és csütörtökön a már ketté osztott mezőny a középszakasszal folytatja a versengést. A legjobb négy csapat két-két alkalommal találkozik az ellenfeleivel, míg az 5-9. helyezettek is folytatják egymás ellen a küzdelmeket.

Az alapszakasz győztese egyetlen vereséggel az Ifj. Ocskay Gábor Hokiakadémia, azaz a Fehérvár lett.  Második helyen a Phoenix néven szereplő romániai vegyes csapat kvalifikálta magát a felső házba. A romániai fiatalok pár hónappal ezelőtt a jó erőkből álló lett korosztályos válogatott ellen kétszer is diadalmaskodtak, így nem meglepő a remek szereplésük, amellyel mindenképpen emelik a bajnokság színvonalát. Harmadik helyen az alapszakaszgyőztes ellen mérkőzést nyerő MAC, míg a negyediken az UTE-Vasas vegyes alakulat végzett.

Mellesleg a felső házba jutott csapatok a megszerzett pontszámok tekintetében is jelentősen kimagaslottak a többi csapat közül. A gólkülönbség is a mezőny ötödik helyétől ment át negatívba, de nem volt olyan csapat, amelyik ne tudott volna mérkőzéseket nyerni.

A kanadai ponttáblázat első 10 helyéből a Fehérvár 7-et lefoglalt magának. Szabó Pál Krisztián 18 góllal és 32 gólpasszal 50 pontot ért el és +60-as plusz/mínusz mutatója csapattársával, Szaller Márkkal a legjobb a mezőnyben. Őket a szintén fehérvári Vokla Roland (33) és a Miskolci VSI játékosa, Szeszák Martin (31) követik.

A több mérkőzésen is szerepet kapó hálóőrök közül Kornakker Dánielnek átlagban két mérkőzésnél is több kell ahhoz, hogy bekapjon egy gólt, és alig marad el az ő teljesítményétől a romániai szelekció kapusa, Ilyés Norbert.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum