A gólok hiányoznak Brassóban

   

Előbb-utóbb rangadókat kellene nyernie a Brassónak, ha a négy közé akar jutni.

A Mol Liga vasárnapi fordulójának rangadója kétségkívül az Érsekújvár brassói vendégjátéka lesz. Legutóbbi mérkőzését mindkét csapat a HSC Csíkszereda ellen játszotta, azonban míg a szlovákiai ligaújonc 5-0-ra nyert, addig a Brassó egy inkább a verekedésekről és szabálytalan ütközésekről elhíresült meccsen 6-3-ra kikapott. Az Érsekújvár célja, hogy visszaszerezze a tabellán elfoglalt második helyét a Miskolctól, míg a Brassónak most már tényleg el kell kezdenie a nagy menetelést, ha rájátszást érő helyre akar kerülni. A vesztett pontok tekintetében ugyanis 6 pont választja el az Érsekújvártól, itt van tehát a lehetőség a felzárkózás megkezdésére.

Érdekesség, hogy bár 3-4 mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfeleinél a Brassó, azonban kijelenthető, hogy a különbség nem elsősorban a kapott, hanem a lőtt gólok számában mutatkozik meg. Interjúnkban Lindqvist mester is éppen erre hívta fel a figyelmet. A győzelem kulcsa tehát a hazaiak részéről hatékonyabb támadásvezetés lehet, míg az Érsekújvár elsősorban alaposan kidolgozott taktikájának betartásában bízhat. A mérkőzés magyar idő szerint este hat órakor kezdődik. A pénteki balhés események miatt Péter Róbert biztosan nem játszhat, mivel ő automatikusan két meccset kihagy végleges kiállítása miatt. A végleges fegyelmivel kizárt Hietamaki és Piszarenko esetében nincs automatikus eltiltás, de a fegyelmi bizottság felfüggesztheti játékjogukat, ha további szankciókat lát szükségesnek, erre legkésőbb a mérkőzést megelőzően 90 percig van mód.

Greg Lindqvist (Brassó): “Számunkra minden mérkőzés nagyon kemény és minden mérkőzésen szükségünk van a pontokra, ha be akarunk kerülni a rájátszásba. Jó meccset játszottunk pénteken a Csíkszereda ellen, mégis kikaptuk. Ennek oka elsősorban az, hogy nem lövünk elég gólt. Az Érsekújvár nagyon jó csapat, mindig szoros meccseket játszunk velünk. Ellenük különösen fontos a gólszerzés, hiszen nagyon jól védekező csapatról van szó. Szerencsére mindenki egészséges, komplett kerettel várjuk az Érsekújvárt, és természetesen le akarjuk győzni őket.”

Robert Spisák (Érsekújvár): “Hétfőn a Csíkszereda ellen játszottunk és nyertünk 5:0–ra. Vasárnap Brassóban is ebben a szellemben szeretnénk folytatni a játékot. Szeretnénk megőrizni a 100%-os brassói mérlegünket. A fiúkkal egész héten a megfelelő taktikára készültünk. Jó hangulatban és egészséges állapotban várjuk a vasárnapi mérkőzést.”

Brassó–Érsekújvár 5-0

   

Rendkívül fegyelmezett játékkal, mindössze 4 percnyi kiállítással tudott nyerni a Brassó. A vége kiütés, Rawlyk három gólpasszt osztott ki. Egészen a legvégéig nagyon szorosan alakult a meccs. Az eltiltott Piszarenko, Péter Róbert és Hietamaki nélkül kiálló Brassó Laczkó révén a 15. percben szerzett vezetést. Az előnyt Wehrs növelte kétgólosra a 36. percben. Antal Zsombor találatával már 3-0 volt az állás az 57. percben. Ez kissé megviselhette a vendégeket, akik innen elvesztették a fonalat és a hátralévő három és fél percben újabb két gólt kaptak. Győzelmével előtte álló csapattól szerzett nagyon fontos pontokat a Brassó, így egy kicsit csökkentett a hátrányán, míg az Érsekújvár vesszőfutása tovább tart.

Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó: “Az Érsekújvár kezdte jobban a mérkőzést, de a fiúknak sikerült még éppen időben felébredniük. Nagyon kellett ez a győzelem nekünk, és remélem, azzal, hogy nyertünk, leomlanak a gátak. Ma öt gólt lőttünk, boldog is vagyok az eredménnyel, de azt nem tudom eldönteni, ez volt-e ma a reális különbség a két csapat között vagy sem. Az ilyen meccsek nagy önbizalmat adhatnak minden csapatnak, remélem, mi is így leszünk ezzel.”

Robert Spisak, HC Nove Zamky: “Az első öt percben mi voltunk a jobbak, de aztán vesztettünk az agresszivitásunkból és az ellenfelünk megbüntetett bennünket ezért. Erős csapattal találkoztunk, nagyon motivált volt, és kevéshibát követett el ma, az én csapatom ma nem tudta tartani velük a lépést. Ha azt nézzük, mi történt a jégen, akkor a gólkülönbség szerintem túlzott, az utolsó három gólt percek alatt kaptuk a meccs végén, amikor a csapatom csak a támadásokra koncentrált. Sokat tanultunk a mai mecccsből, szeretnék gratulálni ellenfelünknek, megérdemelte a győzelmet”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2012. nov. 25., vasárnap. Játékvezetők: Iliescu, Csomortani, Butucel, Keresztes.
Polc: 100% (Fülöp)
K
Zima: 86,1% (Beno)
Wehrs, Nagy, Bonar, Zsók, Virág
1
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M.
Rawlyk, Laczkó, Petres, Imecs, Antal
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga
Bálint, János, Borsos, Barinka, Basilidesz
3
Lehocky, Baron, Barcak, Stefanka O., Púchovsky
Péter Zs., Mastaleriu, Fodor, Lőrincz, Mihailescu
4
Németh, Tarnóczy, Klobucnik
Lindqvist Greg
E
Spisak Robert, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:03 BRA PP Laczkó Rawlyk Antal
2-0 35:37 BRA Wehrs
3-0 56:30 BRA Antal Imecs Petres
4-0 57:22 BRA Barinka Basilidesz Rawlyk
5-0 59:22 BRA Petres Rawlyk
36 Kapura lövések száma 37
4 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum