Zidlicky győztes góllal búcsúzott Kladnótól

   

A cseh védő visszatér a tengerentúlra a családjához. Pénteken a Rytíri Kladno a lisvaztető Skoda Plzent fogadta, ahol gólzáporos első harmad után 3-2-re vezettek a hazaiak. A második és a harmadik játékrészben egy-egy gól esett, a középső húsz percben a búcsúzó  Marek Zidlicky talált be, így az ő győztes góljával 4-3-as kladnói győzelem született a tabellát vezető együttes ellen, ezzel Jágrék a harmadik helyre jöttek föl.

A játéknap legnagyobb fordítását a második helyezett PSG Zlín hajtotta végre, miután a hatodik percben már háromgólos hátrányba került a Mountfield Ceské Budejovice ellen, ám a mérkőzés közepét megnyomva 6-3-as zlíni győzelem született.

A DEL-ben Pat Cortina klubcsapatában remekelt a két NHL-játékos. Az EHC Red Bull München 3-0-ra nyert a Grizzly Adams Wolfsburg ellen, az első két gólnál pontot jegyzett Blake Wheeler és Paul Stastny is. Ezzel fontos győzelmet arattak a müncheniek, ugyanis sikerült meglépniük hat pontra a legyőzött wolfsburgiakkal szemben.

Svájcban Tyler Seguin brillírozik, már korábban is lőtt pókert, illetve mesterhármast, most utóbbit tudta megismételni, három gólt lőtt a Bern ellen. A győzelemre Patrick Kane tette föl a koronát a góljával, így 4-2-re nyert a Biel. A listavezető Genéve-Servette a Fribourg-Gottéront fogadta, ám gólt sem tudtak lőni a genfiek, 3-0-ra nyert a vendégegyüttes.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

SM-liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

Elitserien (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum