Becze a palánkon mászott vissza bunyózni

   

Sajnálatos módon a jégen is kijött a két erdélyi Mol ligás csapat közötti ellentét. Gólok, ütközések és ütések videón.

A két csapat játékosai nagyon durva jelenetekkel terhelték a pénteki rangadót. Becze Tihamér egymaga két végleges kiállítást kapott ? volt már ilyen a Mol Liga történetében ?, a felvételek tanúsága szerint nem alaptalanul. Megdöbbentő, hogy Góga Attila csapatkapitányként nemhogy nem akadályozza meg, hanem látszólag arra biztatja a VK-val öltözőbe küldött csapattársát, hogy térjen vissza a jégre Péter Róberttel számlát rendezni. Természetesen amit előtte a Brassó finn hátvédje, Juhamatti Hietamaki tett Tranca Dániellel, azt sem kívánjuk senkinek ? Trancát kórházban kellett ellátni, arcsérülést és agyrázkódást szenvedett ?, miként Piszarenko mozdulata is megér egy fegyelmi bizottsági véleményezést.

Alighanem súlyos büntetések várhatók az ügyben, például Becze Tihamér cselekedetei a hivatalos büntetési tételek szerint automatikusan 8 meccses eltiltást vonnak maguk után: 2+2 meccs a két VK-ért, 4 meccs pedig a “végleges fegyelmi vagy kiállítás után visszatérés a cserepadra vagy a jégre” című akcióért. Természetesen ez a minimum büntetési tétel, a fegyelmi bizottság dönt majd a végleges büntetés mértékéről az eset mérlegelése után.

Ugyanakkor különleges és alighanem történelmi helyzet előtt állunk. Mivel ez a mérkőzés nemcsak Mol Liga-, de román bajnoki meccs is volt, nem csak a Mol Liga fegyelmi bizottságának adtak munkát a játékosok, hanem a Román Jégkorong Szövetségénék is. Érdekes lesz látni, melyik szervezet miként bírálja el a jégen történteket.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum