Itt a játékosok új ajánlata

 

Szerdán az NHLPA új ajánlattal ült tárgyalóasztalhoz az NHL-lel, nem történt áttörés. 182 millió USD a különbség. Ennek kivonatolt lényege angolul itt olvasható. A felek természetesen továbbra is homlokegyenest ellenkezően ítélik meg a helyzetet, a játékosok óriási áldozatvállalásról és engedményekről beszélnek, a tulajdonosok szerint még mindig messze vannak egymástól az álláspontok. Az új ajánlat az első évtől 50%-ra mérsékelné a játékosok hokihoz köthető jövedelmekből járó részesedését a jelenlegi 57%-ról, amit az első négy évben kiegészítene a liga a változások drasztikusságát mérséklendő. A négy év alatt fizetendő kiegészítés összesen 393 millió dollár a javaslat szerint, ami 182 millió dollárral több a tulajdonosok legutolsó ajánlatánál.

A legnagyobb kérdésben tehát valóban történt elmozdulás, ugyanakkor számos egyéb szerződéses, jogi ügyben nem. Donald Fehr, a játékosok képviselője számon is kérte a ligán, hogy továbbra sem vél felfedezni semmilyen kölcsönösséget a tárgyalások folyamán. Gary Bettman, az NHL vezetője továbbra sem érti, miért nem megy már a játék: “Októberben letettünk egy javaslatot, ami lehetővé tette volna, hogy lejátsszuk az alapszakasz mind a 82 mérkőzését, és őszintén szólva tényleg nem értjük, hogy ennek ellenére miért nincs még mindig megegyezés. Ez annál is érthetetlenebb, hiszen a játékosok 8-10 millió dollárt vesztenek minden egyes nappal. Sok minden van tehát, aminek hallatán az ember csak vakargathatja a fejét.”

Csütörtöktől Háladás napja van, tehát újabb szünet következik. Egyelőre nincs kitűzve újabb nap a tárgyalások folytatására. Azonban a lockout nem csak a játékosoknak kerül pénzébe, a ligaelnök becslése szerint, a csapatoknak összesen 18-20 millió dollárba kerül minden egyes elvesztegetett nap. A hét végére újabb mérkőzések törlése várható.

(Forrás: tsn.ca)

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC INFO
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk