Dinamo-Sinnyik?Patriot 5-1

   

Harmadik bobrujszki mérkőzésén kapott ki legsimábban a Patriot az MHL szerdai játéknapján. Rosszul kezdett a budapesti csapat, hiszen a 19. másodpercben már 1-0-ra vezettek a házigazdák. Hiába védekezett a harmad hátralévő részében a Patriot, a második harmad 5. percében egy 20 másodperces rövidzárlat alatt kétszer is mattolták Nemeséket a bobrujszkiak. A magyar MHL-csapat ekkor kapust is cserélt, a meccs hátralévő közel 35 percében Vay állhatott a kapuban. A mérkőzés felénél Agejenko emberelőnyös lövésénél azonban nem tudott hárítani, Levko ekkor harmadik pontját jegyezte a gólszerzőhöz hasonlóan. Kalinac az 55. percben megszerezte a becsületgólt, azonban két perccel a vége előtt erre is volt válasz, Szamohin állította be büntetőből az 5-1-es végeredményt.

Dinamo-Sinnyik Bobrujszk

5-1 (1-0, 3-0, 1-1)

Patriot Budapest

MHL, Bobrujszk. Játékvezető: Szolovjov, Razumovics, Davidovics
Karnauhov (Selepnyov) K Boraros (Vay)
Andrejcsikov, Levko, Parfejevec, Agejenko 1 Travcínek, Daniska, Kurítko, Nemes, Csányi
Nevzorov, Volesz, Makrickij, Logunov, Misznyikov 2 Potyehin, Kubica, Kamzík, Bozík, Piacka
Zozon, Znaharenko, Mohorjev, Levsa, Santika 3 Bajaník, Holesa, Kalinac, Salka, Glemba
Pak, Novikov, Szamohin, Kolencsukov, Ambrozsejcsik 4 Kocsubej, Priganc, Berljov, Gelfanov
Alekszandr Beljavszkij E Petr Novak, Igor Tóth
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 00:19 Parfejevec Agejenko Levko
2-0 24:47 Makrickij Levsa
3-0 25:09 Parfejevec Agejenko Levko
4-0 30:29 PP Agejenko Levko
4-1 54:04 Kalinac Glemba Piacka
5-1 58:23 PS Szamohin
33 Kapura lövések száma 20
33 Kiállításpercek 29

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum