Fuchséknak sikerült, ami Sillééknek még nem

   

A svájci másodosztályban szereplő La Chaux-de-Fonds-ban már-már hagyomány, hogy apa és fia egy csapatban játszik. A klub valaha szebb napokat látott, 1968 és 1973 között zsinórban hatszor lett svájci bajnok, ami azóta is rekord. A csapat 2001-ben szerepelt utoljára az első osztályban, jelenleg a másodosztály élvonalához tartozik. A klub legújabbkori történetének egyik legmeghatározóbb alakja Valerij Sirjajev, aki 1989-ben Fetyiszov hátvédpárjaként világbajnoki aranyat nyert a Szovjetunióval. 1993-ban, 30 évesen került a klubhoz, és kisebb kitérőkkel tarkítva, összesen 11 szezont húzott le. Hat éven át volt csapatkapitány, ötszáznál is több pontot termelt a klubnak az NLA-ban és az NLB-ben. 44 évesen, 2008-ban fejezte be játékos pályafutását, ami lehetővé tette számára, hogy az utolsó két szezonban saját fiával, Jevgenyij Sirjajevvel játsszon egy csapatban, aki már a svájci U20-as válogatott színeiben divízió 1-es világbajnokságon is szerepelt.

Ő maga így nyilatkozott apjáról: “Két szezont játszottunk együtt, mielőtt térdproblémái miatt abba kellett hagynia a játékot. Nagyszerű dolog, ha olyan apád van, aki ilyen magas szinten űzi ezt a sportot és sikerül elérnetek, hogy egy csapatban játszhassatok. Én beleszülettem a hokiba, és bár apám védő volt, engem mindig is a góllövés érdekelt jobban.”

De nem a Sirjajev família az egyetlen, amely a generációkon átívelő hagyományt képviseli a klubnál. A jelenlegi csapatban is találni családi párost. Regis Fuchs ugyan csak 38 évesen került a klubhoz, tehát a csapaton belül nincs akkora múltja, mint Sirjajevnek, de ő lett a második ember a klub történetében, aki elmondhatja, egy csapatban játszik a fiával. Jason Fuchs a csapat egyik legnagyobb ígérete, 15 évesen a svájci U17-es bajnokságban 25 meccsen 74 pontot szerzett, de az idén is még csak 17 éves játékos a juniorbajnokságban is nagyszerűen szerepel. A jó szezonkezdet eredményeként gyorsan beverekedte magát a felnőttek közé is, így az ősszel lejátszhatták első közös meccsüket, amelyet azóta tucatnyi követett.

Magyar szempontból jelenleg a legérdekesebb apa-fia kapcsolat Sille Tamásé és Timotej Silléé. A 42 éves, 10 éve magyar válogatott hátvédet nem kell bemutatni az olvasóknak, fia viszont teljesítményével nemrégiben a hokej.sk szlovák jégkorongos szaklap figyelmét is felhívta. Tavaly az U18-as szlovák bajnokságban 26 meccsen szerzett 31 gólt és 26 passzt. Idén nyáron pedig már a felnőttekkel edzett, és jó esély van arra, hogy a felnőtt csapat tagjaként az Extraligában is bemutatkozik. Egyelőre ez nem történt meg, bár jelenleg a legjobb 1995-ös születésű, tehát ifjúsági korú pontszerző a juniorligában.

Mint azt a honlapnak elmondta, már önmagában az is óriási élményt, hogy együtt edzhetett olyan játékosokkal, mint Zigmund Palffy, akik példaképként szolgálnak számára és generációja legtöbb tagja számára. Bár apját nem kívánja követni a magyar állampolgárság felvételében, kapcsolatukról szólva elmondta: “Minden meccs után elmondja tanácsait. Figyeli a játékomat és a fejlődésemet, igyekszik terelgetni és különösen bátorítani. Nagyon hálás vagyok neki ezért.” Timotej Sille azt is elárulta, élete álma, hogy apjával egy csapatban játsszon, ezért szívesen igazolna a Fehérvárba.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum