Máris folytatódik a MOL Liga

   

A vasárnapi teljes forduló után hétfőn is három mérkőzésre kerül sor a nemzetközi bajnokságban. Délután ötkor indul a verkli, a Digi Sport 2-n hokihétfő 17.45-től. “Függetlenül a vasárnapi, miskolci mérkőzésünk eredményétől, szeretnénk visszaszerezni a hazai közönségünk bizalmát, mivel a kinti mérkőzéseinken eddig jobban játszunk, mint itthon – áll Robert Spisák edző esélylatolgatásában. – Koncentrált, jó védekezésből, gyors ellentámadásokkal szeretnénk meglepni az ellenfelet, és szórakoztatni a közönséget. Egy helyet visszaestünk a táblázaton, szeretnénk minél hamarabb visszakerülni a második helyre.”

Timo Lahtinen csapata sem szárnyal. Az UTE ellen nyögvenyelős két pont jött össze, és a finn mester a biztos győzelem ellenére sem volt elégedett a Ferencváros elleni játékkal sem. A két csapat egymás elleni mérlege eddig az Érsekújvár számára kedvezőbb, a szezon kezdetén aratott idegenbeli győzelem miatt van elszámolni valójuk a csíkiaknak.

Televíziós mérkőzésen találkozik fél hétkor a vasárnap két sikercsapata. A Miskolc önbizalmát a tabella első két helyezettje elleni egymás utáni győzelmek növelhetik, a vendég újpestiek pedig két fordulóban szereztek négy pontot, úgy, hogy több is volt a két meccsben. Mindkét csapatnak vannak hiányzói, a Miskolcból Gőz Balázs sérült, Újpesten pedig többek között Fekti és Schellin. Ancsin János azt reméli, hogy csapatát feldobja a hazai győzelem, harapós UTE várható hétfőn este Miskolcon.

Ugyancsak fél hétkor kezd Pesterzsébeten a Ferencváros-ESMTK és a Dab.Docler. Mindkét csapat csalódást keltő teljesítményt nyújtott a legutóbbi mérkőzésén. A dunaújvárosiak Miskolcon, a Ferencvárosiak hazai pályán szenvedtek egyértelmű vereséget. Dobos Tamás csapata nem játszott rosszul az első 40 percben, azután viszont érthetetlen és a ferencvárosiaktól merőben szokatlan összeomlás következett, a szoros meccsből így lett fölényes csíkszeredai győzelem. Elsősorban az a fontos, hogy a csapat visszaszerezze tartását, hiszen erős ellenfél ellen kell javítania a tartalékos ferencvárosiaknak.

“Először is meg kell mondanom, hogy nem érdemeltünk győzelmet – nyilatkozta Szilassy Zoltán, a Dab.Docler másodedzője a Miskolc elleni meccs után, a ferencvárosi meccsre várva. – Nem voltunk elég markánsak a kapu előtt, az egész mérkőzésen puhák és dekoncentráltak voltak a srácok. A másik, ami a vesztünket okozta a speciális játék volt: három hátrányos gólt kaptunk, és kihagytunk egy tiszta öt perces előnyt. Összességében élt a Miskolc a felkínált lehetőségekkel és megérdemelten nyert.

Természetesen győzelemért utazunk Pestre. Ki kell köszörülni a csorbát. Nem vagyunk hozzászokva a vereséghez, nem szeretünk pontokat bukni, győztes típus az egész csapat – a vezetőedzőtől a gyúróig. Kemény edzést tartottunk a hétvégén, főleg a pénteki gyenge pontokat néztük át, s gyakoroltuk be. Ha azokat a hiányosságokat eltüntetjük hétfőre, akkor nem lehet gond. Lindgren szerencsére visszatér, Galanisz viszont még kihagyja a Ferencváros elleni derbit. Erdélyi Péterrel pedig újabb háztartási baleset történt nemrég, így ő sem lép pályára. A kapuban hétfőn is Sevela kezd.”

Miskolc–UTE 7-2

   

Tóth Adrián megérkezett Miskolcra. A Fehérvártól kölcsön vett csatár 17 perc alatt 4 gólt lőtt, ezzel eldöntötte a MOL Liga-meccset.

Az első Tóth-gólra még válaszolni tudott a vendégcsapat Sommer Tamás révén emberelőnyben, de aztán a miskolci támadó 7 perc alatt klasszikus mesterhármast szerzett. Hogy a meccs mégse legyen teljesen lefutott, arról Pichler Ádám gólja gondoskodott, így az első két harmad egyaránt 2-1-re végződött.

Fotó: Jezoviczki Máté (Miskolci Jegesmedvék)

A záró húsz percben hamar kiderült, hogy nem születik újabb lila-fehér meglepetés, Atkinson előnyből, Nagy Krisztián hátrányból volt eredményes, az utolsó szó az UTE-től igazolt Dubeké volt, aki beállított a végeredményt.

Tim Kehler, Miskolc: “Sorozatban ez volt a negyedik győzelmünk, úgy látom, kezd összeállni a csapat. A Dunaújváros és az Érsekújvár legyőzése után egy kicsit nehéz volt magasan tartani a fordulatszámot, de megoldottuk. Budai kitűnően védett, Tóth Adrián négy gólja magáért beszél, de az egész csapat remekül ment ma is. Most öt idegenbeli mérkőzés jön, ezek lesznek az igazi tesztmeccsek, hogy hol tartunk a csapatépítésben.”

Ancsin János, UTE: “A nagyon megerősített Miskolc ellen nem vallottunk szégyent. Három meccset játszottunk 5 hátvéddel, és mára elfáradtunk, emiatt nem tudtuk szorossá tenni az eredményt.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Haszonits, Wolf, Soós, Kormos.
Budai K.: 93,5% (Kiss)
K
Pleszkán: 82,9% (Hajek)
Láda, Hegyi, Tóth, Fodor Sz., Nagy Gergő
1
Zalavári, Sommer, Kovács, Szirányi D., Pál
Atkinson, Cowan, Dubek, Rafaj, Saluga
2
Dorner, Bereczki, Virág, Szajbert, Németh
Orosz, Szirányi B., Nagy K., Szilágyi, Smith
3
Kukucska, Maklári, Pichler, Farkas, Ódry
Popovics, Miskolczi, Czuba, Ritó, Wéber
4
Meretei, Jankovics, Dömötör
Kehler Tim
E
Fekti Bálint, Sinkkonen Janne
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:50 MIS Tóth Nagy Gergő Fodor Sz.
1-1 12:55 UTE PP Sommer Szirányi D. Kovács
2-1 15:10 MIS PP Tóth Szirányi B. Nagy Gergő
3-1 21:30 MIS Tóth Fodor Sz. Nagy Gergő
4-1 22:01 MIS Tóth Nagy Gergő Szirányi B.
4-2 38:04 UTE Pichler Farkas Ódry
5-2 43:18 MIS PP Atkinson Saluga Dubek
6-2 49:37 MIS SH Nagy K. Szirányi B.
7-2 58:23 MIS Dubek Saluga Wéber
41 Kapura lövések száma 31
16 Kiállításpercek 10
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum