Az osztrákoknak nem tetszik a rendszer

 

Alig indult el az osztrák szövetség kezdeményezése nyomán a szlovénokkal közös Inter-National League, egyes hírek szerint máris panasz van rá a négy osztrák részt vevő részéről. 10 forduló után az osztrák csapatoknak elsősorban az nem tetszik, hogy a nézőszám jelentősen lecsökkent, a liga gyenge, nem vonzó, és kevés csapat játszik benne.

A két szlovén csapat az osztrák nézőket szemmel láthatóan nem érdekli, és ez sok pénzébe kerül a kluboknak, mivel nem tudják megtermelni a terveikben szereplő közönségbevételt. A Feldkirch igazgatója, Michael Lampert egy interjúban azzal vádolta az osztrák szövetséget, hogy gyenge, még egy normális bajnokságot sem tud megszervezni.

Az INL csapatai már a megoldást is tudják. Elsősorban az Oberliga helyett megszervezett országos NAHL csapatai közül szemelgetnének maguknak néhányat, mindenekelőtt a Kapfenberget, a Zeltweget és a Kitzbüchelt. Az éppen új életre lehelt országos harmadik vonal természetesen nem örül ennek az újsütetű érdeklődésnek, mi több, a csapataik a hockey-news.info érdeklődésére azt válaszolták, nem akarnak a másodosztályban indulni, mivel az NAHL fejlődésével rendkívül elégedettek.

Az osztrák szövetség pénteken Salzburgban tartotta elnökségi ülését, ott is szóba került az INL jövője. Az NAHL legközelebbi ligaülése decemberben lesz, ott azonban a jövő évi szezonról esik majd szó, így a Feldkirch, a Lustenau, a Bregenzerwald és a Zell am See két szék között a pad alá eshet, és lehet, hogy mégis újra a külföld felé kell nézniük, ha a ligát bővíteni szeretnék.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum