Junoszty?Patriot 3-4

   

Nemes Benjámin vezérletével a hajrában fordított, és 11 idegenbeli vereség után újra nyert a Patriot.Az MHL egyik leggyengébb csapatához látogatott a magyar együttes. A minszkiek az eddigi 30 meccsükből mindössze 2-t nyertek meg a rendes játékidőben. Jól is indult a két csoportutolsó csatája, Nemes Benjámin vezetést szerzett a Patriotnak. A magyar center ismét az első sorban ment végig, zsinórban harmadik meccsén lőtt gólt.

Furcsa módon az jelentette a fordulópontot, amikor a Patriot belőtte második gólját, a 28. perctől ugyanis a Junoszty akarata érvényesült, és 0-2 után 20 perc alatt 3 gólt ütött a második számú fehérorosz juniorcsapat. Az első sor vezérletével azonban megmentette a becsületét a budapesti csapat, Nemes gólpasszából Kurítko az 51. percben egyenlített ? a magyar csatár már 7+6=13 pontnál tart az MHL-ben ?, majd 57:22-nél Glemba hozta kihagyhatatlan helyzetbe Kalinacot.

8 vereség után végre újra nyert a Patriot, amely idegenben legutóbb szeptemberben szerzett három pontot, azóta 11 zakó volt a mérleg vendégként. Hétfőn tovább növelhetjük pontjaink számát. A Patriot november 27-én és 28-án játszik legközelebb Budapesten a Jégpalotában, akkor az aktuális ellenfél érkezik. Érdemes lesz kilátogatni azokra a meccsekre, ugyanis legközelebb csak januárban lesz látható a magyar MHL-csapat hazai jégen.

Junoszty Minszk

3-4 (0-1, 2-1, 1-2)

Patriot Budapest

MHL, Minszk. Játékvezető: Osztrovszkij, Badil, Gyegyulja
Borodulja (Sztyepanov) K Boraros (Vay)
Kravcsenko, Beljaj, Abmjotka, Kogaljev, Kaskar 1 Travcínek, Daniska, Kurítko, Nemes, Csányi
Zsevlocsenko, Kozlov, Kaszkov, Vaszko, Valkov 2 Potyehin, Kubica, Kamzík, Bozík, Salka
Nyemenyonok, Gluskin, Zselnyerovszkij, Kremzukov, Indra 3 Bajaník, Holesa, Kalinac, Berljov, Glemba
Ribacsuk, Kubrakov, Zsuravljov, Dzsing, Karakulko 4 Kocsubej, Priganc, Gelfanov
Alekszandr Beljavszkij E Petr Novak, Igor Tóth
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 05:47 Nemes Kurítko Csányi
0-2 27:29 Salka Kamzík
1-2 32:53 PP Abmjotka Kaskar Kogaljev
2-2 34:09 Karakulko Kubrakov
3-2 47:24 Karakulko
3-3 50:34 Kurítko Nemes Daniska
3-4 57:22 Kalinac Glemba
27 Kapura lövések száma 35
12 Kiállításpercek 12

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum