Meg kell tanulnunk meccset nyerni

   

Péntek délután ötkor az Érsekújvár a Brassót fogadja a Mol Ligában. Az eddigi három összecsapáson a liga újonca összesen egy pontot engedett át ellenfelének, így most is ők számítanak esélyesebbnek, de ebben ez évben mindenkinek meg kell küzdenie minden pontért, nem elég előre fejben lejátszani a meccseket. Mindkét csapat igyekezett hasznosan tölteni az IIHF szünetet. A hazaiak esetében ez közös felkészülést jelentett, némi lazítással és regenerációval, a brassóiak pedig megerősítették a csapatot. Greg Lindqvist fiai lassan nem engedhetnek meg maguknak több botlást, így minden bizonnyal kiélezett mérkőzést láthatnak az érsekújvári téli stadionba kilátogatók.

“A kéthetes szünet első felét pihenéssel, regenerálódással töltöttük – mondta el blogunknak Robert Spisák, a HC Nové Zámky vezetőedzője. – Végeztünk egy kis alapozást is, és természetesen gyakoroltunk taktikai elemeket is. Remélem, hogy jól felkészültünk a folytatásra, szeretnénk újra a régi hazai formánkat hozni. Történt egy változás a keretünkben, Erik Caladi Franciaországba szerződött. Természetesen ez komoly veszteség, de sok sikert kívánunk neki régi-új klubjában. A helyére egy orosz játékost igazoltunk. Elég ügyesnek tűnik, reméljük, hasznos lesz a játéka a csapatunk számára. Nagyjából meg vagyunk elégedve azzal, amit a csapat eddig nyújtott, így nincs okunk változtatásra. Mihajlovot Caladi helyén tervezem bevetni, és csak Kukla hiányzik a keretből, ő kisebb betegséggel küzd.”

“Nagyon kemény októberünk volt – mondta Greg Lindqvist, a Brassó edzője. – sok meccset vesztettünk, mert be vagyunk oltva góllövés ellen. Elég erős a csapat, de a helyzeteinknek csak a töredékét tudjuk kihasználni, márpedig egy-két lőtt góllal nagyon nehéz hokimeccset nyerni. A sérültjeink nagyjából felépültek, volt alkalmunk edzeni is együtt, kezdünk újra összeállni. Két játékost is igazoltunk. Jevgenyij Piszarenko remek védő, Peter Barinka pedig igen jó csatár. Piszarenko ráadásul nem is légiós. Velük a kispadunk jóval hosszabb lett, nő a variációs lehetőségeink száma, ha valaki kiesik ilyen vagy olyan okok miatt, kevésbé érezzük ezt meg. Pénteken az Érsekújvár ellen mindketten be is mutatkozhatnak, hiszen a légiósok közül Bonar, a hazai játékosok közül pedig Bálint nem tud pályára lépni. Nagyon oda kell tennünk magunkat, minden pontra szükségünk van. Meg kell tanulnunk meccset nyerni. Nem is kell ehhez sok minden, néhány aprócska, ronda gól elegendő lehet arra, hogy meghozza a lendületünket. Remélem, az Érsekújvár ellen megszerezzük ezeket a hiányzó, csúnya gólokat.”

Érsekújvár–Brassó 1-2

   

Vojtkó Mátyás első meccse légiósként, Hardi Márton debütált a Mol Ligában. A tétnek megfelelően nagyon óvatosan kezdtek a csapatok. Az első gólra a 31. percig kellett várni, amikor is Nagy Csaba vágta be Virág Csanád és Rawlik passzát, amivel 1-0-ra vezettek a vendégek. Az Érsekújvár igyekezett minél előbb egyenlíteni, míg a Brassó minimális előnyét igyekezett megtartani. Ez a harmadik harmad 9. percéig sikerült, ekkor a hazaiak csapatkapitánya Miroslav Stefanka egyenlített, Hrudik passzából. Az eredmény a rendes játékidőben már nem változott, jöhetett a hosszabbítás. Mivel a négy a négy elleni játékban nem tudtak a csapatok a kapuba találni, rávezetésekre került sor. A szerencse ezúttal a Brassó mellé állt, Rawlyk lőtte a győztes büntetőt, a vége 1-2 lett. Győzelmével a Brassó tartja a lépést a középmezőnnyel, Greg Lindqvist tanítványai az edzői kívánalmaknak megfelelően kevés góllal is képesek voltak mérkőzést nyerni.

Róbert Spišák, HC Nové Zámky: A szurkolók nagyon jó mérkőzést láthattak ma este, mindkét csapat jól játszott. Sajnos a harmadik harmad utolsó perceiben elhagyott bennünket a szerencse, és nem tudtuk ekkor megszerezni a második gólunkat. Köszönjük szurkolóink támogatását!

Kjell G. Lindqvist, ASC Corona Fenestela Brassó: Nagyon jó mérkőzés volt, sok nagy helyzetünk volt, főleg az első harmadban, amikor a gólt is szereztük. Szoros meccs volt, amelyen három pontot akartunk szerezni, de a kettővel is meg vagyok elégedve.
Erste Liga, Érsekújvár, 327 néző. Játékvezetők: Varjú, Haszonits, Moravec, Gangel.
Zima: 95,1% (Beno)
K
Polc: 97,1% (Cergő)
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Mihajlov
1
Wehrs, Hietamaki, Péter R., Zsók, Petres
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga
2
Rawlyk, Nagy, Borsos, Barinka, Virág
Lehocky, Vojtkó, Barcak, Stefanka O., Púchovsky
3
Laczkó, János, Antal, Imecs, Basilidesz
Hardi M., Németh, Tarnóczy, Klobucnik, Spisák
4
Péter Zs., Fodor, Mihailescu
Spisak Robert, Miroslav Stefanka
E
Lindqvist Greg
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 31:14 BRA Nagy Virág Rawlyk
1-1 48:15 NZÁ Stefanka M. Hrudík
1-2 65:00 BRA GWS Rawlyk
35 Kapura lövések száma 41
10 Kiállításpercek 28
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum