Győzni úgyis Brassóban kell majd

   

Tim Kehler U20-as szövetségi edző értékelte a három vereséggel véget ért olaszországi négyes tornát.

Az icehockey.hu az ifjúsági válogatott trénerét, Glen Williamsont is felkérte egy rövid értékelésre. Az olimpiai előselejtezővel nagyjából egy időben ugyanis mindkét korosztályos válogatott külföldön szerepelt, nálánál erősebb ellenfelekkel szemben.

A juniorok Pontebbába utaztak Négy Nemzet Tornára, ahol a házigazda olaszok mellett a franciák és a szlovénok voltak ellenfeleink. Bár győzni nem sikerült, Kehler nem volt elégedetlen. A mester különösen a végső győzelmet megszerző Olaszország elleni 2-1-es vereség alkalmával mutatott játékra volt büszke. Emellett felfigyelt néhány kiemelkedő tehetségre, és a sorokat is volt lehetősége a legjobb összeállításokban kipróbálni.

“Ez a torna azért volt nagyon jó, mert erősebb csapatokkal tudtunk megmérkőzni, mint amilyenekkel a világbajnokságon találkozunk majd, legalábbis mi úgy számítjuk. Bár nyerni egyszer sem sikerült Olaszországban, a játékosok legalább élesben tudták kipróbálni magukat, és a sorok kicsit összeszoktak a három meccs alatt. Úgyhogy nem bátortalanított el ez a pár nap Pontebbában. Győzni úgyis Brassóban kell majd.”

Hasonlóan nyilatkozott Glen Williamson is, aki elsősorban a játékosok fejlesztésének összetettségére hívta fel a figyelmet, amely magában foglalja a játékosok fizikai és mentális, jeges és jégen kívüli felkészítését is. Williamson is kiemelte annak fontosságát, hogy minél többször játsszanak magasabban jegyzett válogatottak ellen. A franciák két osztállyal vannak feljebb, mint mi, ráadásul őket egyszer legyőzni is sikerült. Figyelmeztető jel lehet, hogy mindkét edző elmondta, a harmadik napra elfáradtak a játékosok, ekkor már nem sikerült koncentrálni, jobban kijöttek a tudásbeli különbség. A játékosok fontosabb hiányosságairól általánosságban ezt mondta:

“Technikailag sokat kell még fejlődnünk, valamint mentálisan olyan értelemben, hogy jobban kell érezni és látni a rendszert a játékban. Stratégiai gondolkodásra van szükség, erőre és gyorsaságra. Fontos lenne az is, hogy a gyerekek izmosabbak, erősebbek legyenek. Ebben a fejlődésben a játékosok klubjainak nagy felelősségük van.”

(Forrás: icehockey.hu)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum