Kercsó Csaba az igazi győzelemről

   

A legendás Lehel HC nem kevésbé legendás edzője 25 év után tért vissza Gyergyószentmiklósra. Fontos dolgokat mondott.

Még ha csak egy látogatás erejéig is. Kercsó Árpád testvére, a korábbi sikeredző, aki 1977 és 1987 között hét román bajnoki címet nyert korosztályos csapatokkal, 1987-ben hagyta el szülőföldjét. Előbb Magyarországon dolgozott, ahol a Lehellel magyar bajnok is lett. 2005 óta él és dolgozik Új-Zélandon. 25 év után újra hazalátogatott Gyergyóba, ahol meglátogatott néhány edzést is. Ez alkalommal készített vele interjút a szekelyhon.ro. A cikk legtanulságosabb bekezdését fontos idemásolnunk:

“Az edzőknek pedig igencsak fontos lenne elgondolkodni azon, hogy igen komoly felelősségük van a gyermekekkel, fiatalokkal szemben. Egy gyermek 7-8 évesen elkezd sportolni, felnőtt koráig, ha összeadjuk az edzések idejét, az ötezer órát jelent. Ez nem szabad elvesztegetett idő legyen. Mindent meg kell tenni, hogy a gyermek tényleg kiváló sportolóvá váljon. De ez nem minden. A gyermekeknek kapniuk kell tapasztalatot, lelki, szellemi, fizikai fejlődést, olyan hatásokat, amelyek akkor is meghatározzák az életüket, ha felnőttként nem lesznek hivatásos sportolók. Az edzőnek egy idő után nemcsak a győzelmek, a bajnoki érmek jelentenek elégtételt, hanem az is, ha évtizedek múlva azt látja, hogy egykori játékosa egészséges felnőttként már kisfiát vagy kislányát viszi edzésre. Ez többet ér, mint akárhány győztes meccs. Azt jelenti, jó munkát végzett az edző: sikerült játékosával megszerettetni a sportolást, az egészséges életmódot. Ez az igazi győzelem.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum