Egy kicsit most talán megálltunk

   

Az most talán egy dilemma, hogy a vetélytársak zárkóznak-e fel folyamatosan a divízió 1 szintjére, vagy a mieink utóbbi 20 évben tapasztalt dinamikus fejlődése torpant meg egy időre. Akár ez, akár az történt, nincs ok arra, hogy tragédiaként éljük meg. Nincs az a fejlődési görbe, amely ne mutatna töréseket, ne lenne benne megnyugvás és kitörés.

A szakmai elemzők feladata azonban az inflexiós pontokat kiváltó okok vizsgálata. Az ilyen elemzések egyik legfontosabb eleme azon információk begyűjtése, amelyek a függvénygörbe változását megelőző események időszakában feltételezhetően hatással lehettek az események alakulására, azaz a megnyugvások és a kitörések magyarázatául szolgálhatnak. Természetesen a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány figyelmeztető jel,  amelyből következtetéseket lehet levonni.

Tény, hogy a britek továbbjutottak a selejtező körükből és az is tény, hogy a ljubljanai világbajnokságon rendes játékidőben verték meg a magyar csapatot. Akkor sokan fanyalogtak, voltak akik taktikai, voltak akik szándékos vereségnek tudták be azzal a hátsó gondolattal, hogy a következő alkalommal elkerüljük a kétségkívül nehezebb falatnak tűnő ukránokat. Találgatásokba lehet bocsátkozni, de talán az itt említett gondolattal mi magunk, magyar hoki szurkolók is kellemesebben elvoltunk, mint azzal a tudattal, hogy az angolok csak úgy egyszerűen, rendes játékidőben képesek minket megverni. Az viszont most nekünk hendikep, hogy a világbajnokság előtt a britek készülnek fel egy téttel bíró tornán a komoly ellenfelekkel szemben, míg a mieink kereshetnek maguknak játszótársakat tét nélküli felkészülési meccsekre.

Tény, hogy a litván csapat két szinttel alacsonyabban jegyzett, és figyelemre méltó számú kapunkat eltalált lövéssel lepték meg az első meccsen a csapatunkat.

Tény, hogy másfél évvel ezelőtt a hollandokat nagyon megvertük a budapesti világbajnokságon, és a mostani olimpiai selejtezőn az eredményen kívül a statisztikai mutatókban is egyenlő ellenfélnek bizonyultak.

Tény, hogy az utánpótlás válogatottaink 2-4 évvel ezelőtti kimagasló szereplése óta nem tudják átlépni saját árnyékukat, sőt a felnőttekhez képest két szinttel alacsonyabban jegyzett világbajnoki körben versengenek, holott pár évvel ezelőtt a minszki U18-as világbajnokságon 5 másodperc választotta el Háriékat az elitbe jutástól.

Tény, hogy egyedül Hári János ért el abból a csapatból olyan teljesítményt, amellyel komoly külföldi felnőtt bajnokságba kvalifikálta magát, és ott rendszeres játéklehetőséghez jut.

Tény, hogy az EBEL legeredményesebb csatára, Sofron István fiatal kora ellenére könnyűnek találtatott a KHL-ben szereplő cseh csapat kiválasztásán. Sofronnak volt azonban egy rendkívül érdekes interjúja, amelynek a legfontosabb üzenete elsikkadt a jégkorong iránt érdeklődő közvélemény előtt: “Nem kétséges, hogy ez nem egy, hanem legalább két lépcsőfokkal van afölött, amit eddig megszoktam.” Igen fontos jelzés volt ez akkor amikor a székesfehérvári csapat éppen az alapozással készült az új idényre.

Tény, hogy a kirakatcsapatunk is a megtorpanás jeleit mutatja, még ha az új edző érkezésével az eredmények a pozitív trendfordulóra utalnak is, érdemes megjegyezni, hogy a játék képéből még hiányzik az a dominancia, melyet a többéves EBEL szereplés után talán a 2011/12-es szezonban ízlelt meg először a székesfehérvári szurkolósereg. Addig a győzelmek is amolyan kurucosan kiküzdöttnek tűntek, de a legutóbbi szezonban már döntően nem a fehérvári csapat védekező zónájában folyt a játék, és általában a kapura lövési mutatóban is az ellenfelek fölé nőtt a csapat.

Tény, hogy nem az első sorsdöntő mérkőzést bukjuk el az ezen a szinten bekapott nagy számú gól miatt. Ez nem feltétlenül egyedül a kapus tevékenységét minősíti, de érdemes odafigyelni arra, hogy a mindent eldöntő mérkőzéseinket a legutóbbi évek junior-világbajnokságait is figyelembe véve úgy veszti el a magyar csapat, hogy a lőtt gólok mennyisége alapján bőven nyerhetné a csatát.

Fotó: Mudra László (Magyar Jégkorong Szövetség)

Rémes volt az a 10 másodperces csend , amelyet az utolsó büntetőlövés után az Aréna közönsége megtapasztalhatott. Szinte egyenként lehetett hallani a holland játékosok örömkiáltását, amely belehasított az éterbe. Deja vu érzése lehetett annak, aki az olaszok elleni derbi hosszabbításos gólját a helyszínen élte meg. Nem tartott azonban sokáig a csönd, és a közönség a háromnapos produkciót tapssal jutalmazta. Megköszönte a játékosoknak, hogy szívvel küzdöttek és a válogatott rendelkezésére álltak, noha a horvátok tornát kihagyó sztárjaihoz hasonlóan a mi játékosaink nagy része is rászolgált volna a pihenésre.

A jó hír azonban az, hogy ha a rendelkezésre álló információkat összegyűjtjük, kielemezzük akkor nem kell megállni a helyzetértékelésnél, mert vannak most már pozitív adottságok, amelyre igenis lehet jövőt építeni. Egyre több a jégfelület, bővülő a sportági utánpótlást szolgáló pénzügyi források áramlanak a jégkorongba, és rendkívül dinamikusan nő a leigazolt versenyzők száma. Ha a szlovénok fele annyi versenyzővel és harmad annyi jégfelülettel stabil elitbe jutásra esélyes csapatokat tudnak építeni minden korosztályban, akkor nekünk miért ne sikerülne. Mindez azonban idő kérdése. A szlovén sikernek a gyökereit nem a jelen korban kell keresni.

Az egykori sikeres jugoszláv hoki már kitermelte azt a generációt, amely a pályán szerzett tapasztalatait a következő generációnak adja át. Nálunk többnyire még aktívak azok a játékosok, akik megismerkedhettek a minőségi edzői felfogással. Egyre több játékos mondhatja el magáról, hogy neves szakember kezei alatt fejlődött, vagy fejlődik. Ezek a játékosok az elkövetkező 5-10 évben tömegesen jelennek majd meg akár az utánpótlás, akár a felnőtt csapatok szakmai stábjában, és elkezdődhet a tudástranszfer azon jégkorongozók irányába, akik már 5 éves koruktól fedett jégpályán, sok csapatos egyre erősödő bajnokságokban pallérozódnak.

Végül a fenti gondolatokat a hölgyek sikerének az értékével szeretném zárni. Sokan fanyalognak a női sikerek hallatán, és elintézik annyival, hogy nemzetközileg még nem terjedt annyira el és kevés ország fókuszál a női hokira, na meg persze nem is ad olyan élményt a szurkolóknak, hogy el lehessen adni. Anélkül, hogy vitatkoznék a fanyalgókkal, szeretném kiemelni a női hoki sikerének egy másik aspektusát, amelyre még akkor is lehet számítani, ha esetleg nem lesz folyamatosan a legjobbak között a női korosztályos válogatott.

A mostani női játékosok, vagy már most, vagy később feleségek és anyukák lesznek, akik nekünk, férfiaknak mértékadó partnereink. Szeretnek velünk hokimeccsre járni, és még a barátnőiknek is erről a sportról mesélnek, ha szóba kerül. A gyermekek sportválasztásánál pedig könnyű lesz a konszenzust megtalálni. Az utánpótlás számszerű alakulása hosszú távon biztosítottnak tűnik. Pár év múlva találkozhat a mennyiség a minőséggel, azaz a népes utánpótláskorosztályok felszívhatják a minőségi szakemberek által fejlesztett, a játékból kiöregedő, de a sportágnak megmaradó szakembereket, és ez egy újabb, nagy meredekségű inflexiós pontot jelenthet a magyar jégkorong fejlődési görbéjén.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk