A szponzorok vethetnek véget a lockoutnak

   

Szerdán újabb öt órát tárgyaltak az NHL és az NHLPA képviselői az új kollektív szerződésről. A felek nem hivatalosan elismerték, hogy most fordultak éles szakaszba a tárgyalások. Hivatalos kommentárok vagy bejelentések a megbeszélések témájáról és az elért részeredményekről továbbra sem érkeznek. A sietség oka, hogy a felek most azon vannak, minél többet mentsenek meg a részleges alapszakaszból. Egyrészt a tulajdonosok és a játékosok zsebe is egyre csak apad, másrészt a szponzorok is kifejezték elégedetlenségüket.

A liga egyik legnagyobb szponzorának a Molson Coors sörgyárnak a vezérigazgatója, Peter Swinburn bejelentette, hogy kártérítést fog követelni a tulajdonosoktól a lockout miatt: “Valamennyi jóvátételt fogunk ezért az egészért kérni, nem tudom megmondani, mennyit, mert nem tudom, meddig tart még a lockout.”

Egyértelműen nagy tehát most már a nyomás a ligán, hogy mielőbb fejezze be a tárgyalásokat, és meg is tesz mindent ennek érdekében azok után, hogy két hétig a tárgyalóasztal felé sem nézett. Bettman agresszív tárgyalási stílusa tehát egyelőre visszafelé sült el, de végső mérleget majd csak akkor lehet vonni, ha létrejön az új megegyezés. Szakértők szerint a pakkot a kollektív szerződés aláírásától számított 10 nap múlva lehet bedobni leghamarabb, hiszen 3 nap szükséges arra, hogy minden játékos visszatérjen klubjába, utána pedig egy hét edzőtábor jön.

(Forrás: tsn.ca)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk