Nagyon sokat kell kommunikálni

   

A magyar játékvezetők folyamatosan fejlesztik tudásukat. Ennek érdekében nemzetközi kapcsolatokat is építenek. Anders Zetterström svéd élvonalbeli játékvezető-ellenőr augusztus után újra Magyarországra látogatott. Az elméleti oktatás mellett a gyakorlatban is megmutatta, miként lehet előrelépni. Ennek érdekében tucatnyi magyarországi mérkőzést tekintett meg, amelyekre elkísérték hazai kollégái is.

? Mióta dolgozik játékvezetőként?

? 49 éves vagyok, 25 éve foglalkozom bíráskodással, amiből 15-16 évet az Elitserienben és az Allsvenskanban töltöttem. Emellett természetesen részt veszek IIHF-rendezvényeken és egy ideje a bíróképzésben is.

? Milyen munkát végez Magyarországon?

? A Magyar Jégkorong Szövetség keresett meg azzal, hogy segítsem a magyar bírókat. Régóta tartjuk a kapcsolatot a szövetséggel, most jött el az ideje annak, hogy tevőlegesen is hozzájáruljak a munkájukhoz. Alapvetően az a feladatom, hogy megosszam a svédországi tapasztalatokat és gyakorlatokat a magyar kollégákkal. Augusztusban jártam itt először, akkor volt a játékvezetők számára egy továbbképzés Székesfehérváron. Összesen 96 játékvezető vett részt az edzőtáborban a legkülönbözőbb szintekről.

Elméleti és fizikai képzést is tartottunk, majd különböző mérkőzéseken gyakoroltuk a szabályok alkalmazását, a tapasztalatokat pedig közösen értékeltük ki. Legutóbb pedig október végén jártam az önök országában, amikor összesen 12 mérkőzést tekintettem meg, köztük Mol Liga- és utánpótlásmeccseket is.

Azt látom, hogy óriási fejlődés tapasztalható Magyarországon az elmúlt 10 évben. Ez igaz a jégkorong minden szintjére, így a játékvezetésre is. Már most is van néhány olyan játékvezető, aki nemzetközi szinten is képes kimagasló teljesítményt nyújtani. Az a célunk, hogy ezek számát növeljük. A módszert nem kell kitalálni, Svédországban ez már évtizedek óta működik, ezt kell értelmes módon adaptálni a magyar viszonyok közepette.

De ez egy nagyon időigényes folyamat, nem várható gyors és látványos fejlődés. A hosszú távú tervek között szerepel egy csereprogram is, amelynek keretében svédországi bírók jönnének Magyarországra, és magyar játékvezetők mennének Svédországba, a tapasztalatokat pedig megosztanánk egymással.

? Mi a legnehezebb a játékvezetők munkájában?

? Azt látni kell, hogy nagyon kemény munkát végeznek azok, akik bíráskodásra adják a fejüket. Főleg azért nehéz ez, mert nagyon összetett feladatról van szó. A legfontosabb a korcsolyázás és a szabályok ismerete, de mindez mit sem ér, ha rosszul helyezkedik valaki, vagy egyszerűen csak rossz döntéseket hoz. A világon nagyon kevés hely van, ahol ezzel főállásban lehet foglalkozni, ez újabb nehézséget jelent, hiszen a különböző tudásokat folyamatosan karban kell tartani.

Ezen kívül a folyamatos változásokat is figyelemmel kell kísérni. A négybírós rendszerre való átállás például óriási kihívást jelentett, hiszen alapvetően változtatta meg a munkánkat, a helyezkedéstől a csapatmunkáig szinte mindenben.

? Magyarországon viszonylag sok kritika éri a játékvezetést. Svédországban hogyan oldja meg a játékvezetői testület a ligával, a klubokkal és a szurkolókkal történő kapcsolattartást?

? Igen, ez mindenhol probléma, az NHL-től a magyar bajnokságig. Svédországban sem ismerik a nézők a szabályokat. Erre azt találtuk ki, hogy videón mutatjuk be a legfontosabb szabályokat, amiket a meccsek szüneteiben vetítünk le. Az Elitserienben, az Allsvenskanban és a Division 1-ben minden szezon előtt megbeszélést tartunk a csapatok edzőinek bevonásával a szabályokról, illetve azok alkalmazásáról.

Ezt követi egy szezon közbeni edzőtábor a rájátszás előtt, ahova szintén meghívjuk az edzőket is. De ezen kívül is rengeteg telefonkonferenciát tartunk. A lényeg, hogy nagyon sokat kell kommunikálni, mind a játékvezetők között, mind pedig a játékvezetők és a jégkorong többi szereplője között.

? Mi a legszembetűnőbb különbség a magyar és a svéd hoki között egy játékvezető szemével nézve?

? Svédországban sokkal gyorsabb, technikásabb, egyszersmind keményebb a játék. De mint már említettem, az egész ország hokija rengeteget fejlődött az elmúlt években, így a játék színvonala is közelebb került a világ élvonalához.

? Mivel lenne elégedett, ha befejezte magyarországi munkáját?

? Ha a szövetség azt mondaná, hogy Anders, csináld tovább! De a viccet félretéve, minél több játékvezetőt szeretnénk eljuttatni a nemzetközi élvonalba, amihez minden feltétel adott, óriási lehetőség előtt állnak a magyar játékvezetők.

Anders Zetterström magyarországi programja:

2012. 10. 25., csütörtök

UTE?Vasas, U14
Vasas?Debrecen, U18
MAC?Miskolc, U18

2012. 10. 26., péntek

Miskolc?HSC, Mol Liga

2012. 10. 27., szombat

Fehérvár?Erzsébeti Farkasok, U14
Fehérvár?Debrecen, U18
Fehérvár, junior EBEL

2012. 10. 28., vasárnap

UTE-Vasas, SVK U20
UTE?Miskolc, U16
Vasas?UTE, U12

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum