Diego Scandella megérkezett

   

5 jeges és 2 száraz edzést követően a csütörtök délelőtti tréning után hirdet keretet a szövetségi kapitány.

Mindenki a tervek szerint hazaért, akinek hétfőn kellett ? erről tájékoztatta a Jégkorongblogot a magyar felnőtt válogatott csapatvezetője, Imre Lajos. A megbízott szövetségi kapitány hétfőn találkozott a szövetség szakmai alelnökével, Kovács Csabával, majd segítőivel együtt áttekintették az előttük álló feladatokat.

A válogatott keret 27 tagja kedden reggel találkozik, és 11 órakor kezdődik az első jeges edzés. Kóger Dániel vasárnap még ECHL-meccset játszott, csapata ezt követően engedte el, így kedd délben ér haza, tehát ő az első foglalkozásról igazoltan hiányzik majd.

A 3 napos felkészülés során 5 jeges tréning szerepel a programban, kedden és szerdán 2-2, valamint csütörtök délelőtt a Jégpalotában gyakorol a nemzeti csapat. Ezt követően költözik át a társaság a Ramada Hotelből a Stadion Szállóba, valamint a Jégpalotából a Papp László Budapest Sportarénába, ahol legkorábban csak az első játéknap délelőttjén edzhetnek a csapatok.

Diego Scandella tervei szerint kedden és szerdán házi edzőmeccset játszik a keret a délutáni jégidők alatt, erre a két alkalomra játékvezetőket is kért a kanadai-olasz szakember. A pénteken kezdődő olimpiai selejtezőre a végleges válogatott keretet a csütörtök délelőtti edzést követően jelöli ki a szövetségi kapitány.

A napijegyek még kaphatók a november 9?11-i olimpiai selejtezőre. Az egységár 900 és 7500 forint között mozog. A Papp László Budapest Sportarénába szóló bérlet ezúttal nem kerül forgalomba, a jegyek viszont egész napra érvényesek, tehát két meccs tekinthető meg velük. A szurkolótábor epicentruma továbbra is a kapu mögötti 111-es szektorban található. A jegyeket a Ticketpro és az Ibusz értékesíti.

Az olimpiai selejtező programja:

November 9., péntek:
15:30 Hollandia?Horvátország
19:00 Litvánia?Magyarország

November 10., szombat:
14:00 Hollandia?Litvánia
17:30 Magyarország?Horvátország

November 11., vasárnap
14:00 Litvánia?Horvátország
17:30 Magyarország?Hollandia

A négyes torna győztese jövő február 7?10. között Dániában mérkőzhet meg a házigazdák mellett Fehéroroszországgal és Szlovéniával a szocsi olimpiára való kijutást jelentő első helyért. Erre a tornára Vojensben kerül sor.

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum