A második hely a tét

   

Az érsekújváriak hatpontos mérkőzést játszanak az IIHF-szünet miatti kéthetes pihenő előtt Csíkszeredában. A HSC ugyanis legutóbbi rossz sorozata ellenére is csak egyetlen vesztett ponttal áll rosszabbul a jelenlegi tabellamásodik HC Nové Zámkynál. Az utazások miatti fásultság a jelek szerint a múlté, legalábbis erre utalt a Miskolc elleni biztos győzelem pénteken. Ráadásul újabb játékos térhet vissza, letelt Papp Szabolcs 6 meccses eltiltása, lassan a védőjátékosok is elegendő létszámban állnak Lahtinen mester rendelkezésére.

Remélhetőleg a nézők is az eddigieknél nagyobb számban látogatnak ki a Vákár Lajos Jégpályára, hiszen a HSC-nek van elszámolni valója is a vasárnapi vendégekkel, a két csapat eddigi mindkét mérkőzését az érsekújváriak nyerték rendes játékidőben.

“Amikor kevésbé várjuk, akkor jönnek a legnagyobb győzelmek – mondta blogunknak Antal Előd, a HSC Csíkszereda csapatvezetője –, így volt ez pénteken is a Miskolc ellen. De ez a győzelem akkor ér igazán valamit, ha vasárnap az Érsekújvárt is le tudjuk győzni. Ellenük még nem sikerült nyernünk a szezonban, feltett szándékunk, hogy ezen mihamarabb változtassunk.

Sérültjeink lassan felépülnek, Flinta Botond is már a csapattal készül, de ő még nem valószínű, hogy játszani fog. Nagy István rehabilitációja még hosszabb időt vesz igénybe, viszont Papp Szabolcs eltiltása letelt, így egész hosszú lesz már a kispadunk. Annak érdekében, hogy a szünet alatt nyugodtan tudjunk pihenni, mindenképpen szükségünk lesz az Érsekújvár elleni három pontra.”

“Hosszú és fárasztó út után a srácok éjszaka elég későn mentek aludni, de az, hogy a pénteki meccsünket megnyertük a Brassó ellen 5-2-re, és ezt a helyi közönség is tapssal értékelte, kárpótolta a fáradalmakat – áll az érsekújváriak előzetesében, Sucharda Ferenc elnök tolmácsolásában. – Szombaton volt egy kis értékelés, regeneráció, és útnak indultuk Csíkszeredába, ahová délben érkeztünk.  A játékosok jó hangulatban vannak, este még egy kis edzés is belefért a programba. Hírnevünkhöz méltóan szeretnénk vasárnap gyors és szép játékkal szórakoztatni a közönséget. Sérült játékosaink nincsenek, várhatóan a brassói felállásunkban kezdünk.”

HSC Csíkszereda–HC Nové Zámky 2-1

   

A remekül sikerült első két percének köszönhetően legyőzte az érsekújváriakat a HSC Csíkszereda. Aki arra gondolt, meccs előtt belefér még egy kényelmes sör az Öt kutyában, minden bizonnyal lemaradt a HSC összes góljáról, hiszen 1:33-nál Becze, 2:12-nél pedig Molnár Zsolt szerzett gólt a hazai csapatnak. Mint később kiderült, több hazai gól már nem is esett. A székelyek az első harmad derekán túléltek egy másfél perces kettős emberhátrányt, és sikerrel semlegesítették az érsekújváriak támadásait a későbbiekben is. A vendégcsapat próbálkozásait csak a 37. percben koronázta siker. Szőcs Szabolcs kapott 2+10-et fejre irányuló támadásért, az emberelőnyt Sucharda lövésével használták ki. Újabb gólok már nem estek, bár a kapuk felváltva forogtak veszélyben, Kozuch és Zima is a helyén volt. Spisák mester 75 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt lehozta a kapust is, de nem sikerült az egyenlítés, a HSC 6 ponttal zárta a hétvégét, két közvetlen riválisát is legyőzve.

Timo Lahtinen, HSC Csíkszereda: “Nagyon agresszíven és fegyelmezetten kezdtünk, sokat korcsolyáztunk, ennek köszönhetően hamar vezetést is szereztünk. A második gól után sajnos már nem korcsolyáztunk eleget és átadtuk a kezdeményezést az ellenfélnek. Nagyon szoros mérkőzést játszottunk, nagyon örülök a 3 pontnak.”

Robert Spisák, HC Nové Zámky: “Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, nem voltunk eléggé koncentráltak, emiatt már az elején kaptunk  két golt: az öngól után a másodikat egy könnyed hiba miatt. Pozitivum, hogy jól visszajöttünk a játékba, sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos nem tudtunk ezekből gólt szerezni. Nem mondhatok rosszat a játékosaimról, talán csak annyit hogy agresszivebbek kellett volna legyenek az ellenfél kapuja előtt. A harmadik harmadban felpörögtünk, helyzeteket alakítottunk ki, de sajnos nem sikerült az egyenlítés. Mi még egy fiatal csapat vagyunk, hiányzik még a tapasztalat és a kellő agresszivítás. Most szünet következik, kipihenjük magunkat és készülünk a következő mérkőzésekre.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 900 néző. Játékvezetők: Gergely, Iliescu, Csata, Mathe.
Kozuch: 97,4% (Ruczuj)
K
Zima: 93,5% (Beno)
Papp, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
1
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Adorján, Bors, Bíró O., Tranca, Becze
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Barcak
Péter, Kósa, Szőcs, Molnár Zsolt, Moldován
3
Lehocky, Kukla, Tarnóczy, Stefanka O., Púchovsky
Molnár Sz., Bíró T.
4
Németh, Klobucnik
Lahtinen Timo, Nagy Béla
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:33 SCC Becze Tranca
2-0 02:12 SCC Molnár Zsolt Szőcs Moldován
2-1 36:43 NZÁ PP Sucharda Joanidis
31 Kapura lövések száma 38
18 Kiállításpercek 12
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum