Sokba kerülhet a hibázás

   

Két pénteki vesztes találkozik vasárnap Brassóban, és talán már nem is szükséges külön említeni, milyen jelentősége van minden egyes elvesztett pontnak. A Brassóiak különösen sok pontot szórtak el, pedig jól kezdték a szezont. Így viszont kapaszkodniuk kell a play-offot érő helyért, és ehhez vasárnap a pénteken a HSC-től vereséget szenvedő Miskolcot kell legyőzniük hazai pályán. Minden bizonnyal Bonarék segítségére lesz a lelkes közönség is. Legutóbb az Érsekújvár elleni mérkőzést 1200 néző látta, a jóval nagyobb múltra visszatekintő Miskolc elleni párharcra is legalább ennyi szurkoló várható.

“Nagyon fontos mérkőzés következik – nyilatkozta Josh Bonar, a Brassó legeredményesebb játékosa. – Szükségünk van a három pontra, és mindannyiunknak ennek tudatában kell pályára lépnünk. Otthon játszunk, nyernünk kell. Mindenképpen be akarunk jutni a rájátszásba, ehhez a hazai meccseinket nyerni kell, és az Újpest és a Ferencváros ellen sem engedhetjük meg a pontvesztést a jövőben. Újra százszázalékosnak érzem magam a sérülésem után, mindent megteszek a győzelmünkért.”

“Az Érsekújvár ellen elvesztettünk három nagyon fontos pontot, vasárnap javítanunk kell – mondta Greg Lindqvist, a Brassó vezetőedzője. – Minden pontra szükségünk van, nagyon kiegyenlített a liga, nagy ára van a hibázásoknak. Újra megvan a négy sorunk, nagyon örülök, hogy végre teljes a csapatunk, most a legfontosabb, hogy mindenki minél gyorsabban megtalálja a helyét.”

“A Csíkszereda ellen rengeteget hibáztunk a védekezésben, ezeken mindenképpen javítanunk kell – mondta Tim Kehler, a Miskolc edzője. – Újabb nehéz mérkőzés következik, de igyekeznünk kell pontokat szerezni. Sajnos Popovics összeszedett egy végleges kiállítást, így két meccsen nem játszhat.”

Brassó–Miskolc 3-5

   

Rendkívül izgalmasan alakult a végjáték vasárnap este Brassóban, Tim Kehler a legjobbkor kért időt. Fordulatos meccset játszott a Brassó a Miskolccal. Borsos révén a hazaiak szereztek vezetést a 16. percben, a Miskolc egy kétgólos rohammal fordított a második harmad elején. Ekkor 72 másodpercen belül előbb Dubek, majd a fiatal Miskolczi szerzett gólt. Három perccel a második harmad vége előtt Petres egyenlített. A 48. percben Nagy Gergő szerezte meg másodszor is a vezetést a Miskolcnak, ezt az 57. perc legvégén Péter Róbert góljával egyenlítette ki a Brassó. Tim Kehler ekkoridőt kért, és úgy tűnik, jó tanácsokat adhatott játékosainak, ugyanis Vlado Dubek második góljával 58:41-nél ismét a miskolciaké lett az előny. 59:07-kor Greg Lindqvist, a Brassó edzője is időt kért, hogy lehozhassa a kapusát. Polc a bedobás után rögtön le is jött, de a brassói játékosok elrontották a figurát, az elvesztett korongból pedig a szintén nagyon fiatal Nagy Krisztián lőtt az üres kapuba. A Miskolc értékes pontokat szerzett, a Brassó rendkívül értékes pontokat vesztett, úgy tűnik, a légiósai egyelőre nem tudják húzni a csapatot. Most két hetük van arra, hogy rendezzék a sorokat, legközelebb november 16-án, Érsekújváron lépnek pályára.

Greg Lindqvist, ASC Corona Fenestela Brasov: “Megint jól kezdtünk, vezetést szereztünk, aztán megint kihagytunk egy csomó helyzetet és a végén vesztettünk. Nem tudom egyelőre megmondani, mi van velünk, gödörben vagyunk, elemeznünk kell, hogy mi miért történt, hogy kiderüljön, hol a probléma. Sokat és keményebben kell dolgoznunk, hogy ha vissza akarjuk juttatni a csapatot a rájátszást érő pozícióba.”

Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: “Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet, a fiúk megértették, milyen taktikát akarunk ma játszani. Eddig a Brassó mindig meglepett bennünket az utolsó harmadban, de ma máshogy volt, ma mi okoztunk meglepetést az utolsó percekben. Kicsit megijedtem, amikor a Brassó 3-3-ra kiegyenlített, de nem ijedtünk meg, és a végén három nagyon fontos pontot szereztünk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 700 néző. Játékvezetők: Trandafit, Lascar, Keresztes, Butucel.
Polc: 87,9% (Cergő)
K
Budai K.: 91,4% (Gyenes)
Wehrs, Nagy Cs., Rawlyk, Bonar, Petres
1
Láda, Atkinson, Saluga, Wéber, Dubek
Laczkó, Hietamaki, Péter R., Zsók, Virág
2
Hegyi, Szirányi, Fodor Sz., Rafaj, Nagy Gergő
Imecs, János, Antal, Borsos, Basilidesz
3
Gőz, Orosz, Nagy K., Szilágyi, Sijka
Péter Zs., Mastaleriu, Fodor Cs., Mihailescu, Lőrincz
4
Budai R., Miskolczi, Czuba, Ritó
Lindqvist Greg
E
Kehler Tim
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:04 BRA Borsos Basilidesz Imecs
1-1 24:07 MIS Dubek Saluga Fodor Sz.
1-2 25:19 MIS Miskolczi Ritó
2-2 37:06 BRA Petres
2-3 47:25 MIS Nagy Gergő Saluga Dubek
3-3 56:57 BRA Péter R. Zsók
3-4 58:41 MIS Dubek Czuba
3-5 59:17 MIS EN Nagy K. Nagy Gergő
35 Kapura lövések száma 34
6 Kiállításpercek 22
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 6-2VÉGE
U18 15:40 VSVETO 5-2VÉGE
U18 16:30 PEFSCC 1-7VÉGE
EL 17:50 VC2BRA 4-3 HVÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-1VÉGE
EL 18:30 TITUTE 5-2VÉGE
EL 19:00 MACFTC 6-1VÉGE
U18 19:00 EHLMIS 2-4VÉGE
U18 19:00 ZASAVS 4-5VÉGE
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk