Hatpontos mérkőzés Miskolcon

   

A Mol Liga hat csapata kiszámíthatatlan, körbeverésekkel tarkított küzdelmet folytat a másik három kiadó helyért. Eközben a Dab.Docler fokozatosan jelentős előnyt épített ki velük szemben.

Nagyon fontos meccsre kerül sor Miskolcon kedden este fél héttől, a Jegesmedvék ellenfele a HC Nové Zámky lesz. A felvidéki csapat egyelőre második, a Miskolc pedig harmadik a táblázaton, és a HSC Csíkszereda rosszul sikerült túráját követően a győztes csapat némi lépéselőnyre tehet szert kedd estére a székelyekkel szemben. A két csapat eddigi egyszer találkozott Miskolcon, egyszer Érsekújváron, mindkétszer a hazai csapat nyert egy góllal. Akik látták, azt mondják, kettejük miskolci összecsapása a szezon eddigi egyik legjobb meccse volt. Remélhetőleg a harmadik felvonás is remek csatát hoz, és a kedd esti időpont ellenére is sokan lesznek erre kíváncsiak a Miskolci Jégcsarnok lelátóin.

“Két ellentétes mérkőzésen vagyunk túl – kezdte az esélyek latolgatását Tim Kehler, a Miskolc mestere. – A HSC elleni meccs olyan volt, amilyet az ember még csak nem is remél. Nekünk minden összejött, a HSC pedig láthatóan fáradt volt, és voltak beteg játékosai is. A Brassó ellen is jól kezdtünk, aztán kihagytunk egy kettős előnyt, ettől ők vérszemet kaptak, az adok-kapokból pedig rosszul jöttünk ki. Igyekeznünk kell a két meccs jó pillanatait megőrizni keddre, a rosszakból meg tanulni. Eddigi két meccsünkön egy-egy góllal nyert előbb az Érsekújvár, aztán pedig mi. A jó eredmény kulcsa egyértelműen a szilárd védőjáték lesz. Az Érsekújvár rendkívül gyors és technikás csapat, és pillanatok alatt képes védekezésből támadásba váltani. Ezt kell nekünk az ellenőrzésünk alatt tartani, ehhez jó védekezés, és intenzív korong nélküli munka kell. Kedd este is ugyanabban a felállásban fogjuk kezdeni a játékot, ahogy a hétvége két napján, mindenki a rendelkezésemre áll.”

“Nem lesz könnyű mérkőzésünk – mondta Robert Spisák, a HC Nové Zámky edzője –, erős ellenfél ellen játszunk, szükségünk van a pontokra, és több játékosomra sem számíthatok. Baron és Varga sérült, Spisák beteg, Árvay és Goga pedig a Nitrában fog játszani. Így át kell szerveznem a csapatot, még nem alakult ki a fejemben a végleges felállás. A hiányzók nélkül is az a célunk, hogy pontokkal térjünk vissza Miskolcról.”

Miskolc–HC Nové Zámky 5-4

   

Ismét nagyon érdekes, fordulatos és izgalmas mérkőzést játszott a Miskolc és az Érsekújvár, és az eredmény is megismétlődött. Újra 5-4-re nyertek a Jegesmedvék. Szép számú közönség, 1200 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, és az első szünetben nem lehettek túl boldogok a hazai szurkolók. A második perc legvégén szerezte meg a vezetést a vendégcsapat Púchovsky révén, és a harmad felénél Dobry még meg is toldotta egy góllal az előnyt. Szünet után gyorsan jött az egyenlítés, Előbb Popovics, majd nem egész másfél perc múlva Nagy Gergő volt eredményes. A harmad utolsó 5 percében aztán sorozatban kezdték gyűjteni a kiállításokat az érsekújváriak, Láda Balázs góljával pedig kettős előnyben megszerezte a vezetést a hazai csapat. A harmadik harmadban is elérte a kiállításfrász a vendégeket, így az 51. és az 53. percben újabb két hazai gól született kettős emberelőnyben, Dubek és Rafaj volt eredményes.

A sorozatban szerzett 5 találattal tekintélyes, háromgólos előnyt épített fel a Miskolc, de a vendégek nem adták fel. Két és fél perccel a rendes játékidő vége előtt Uhnák góljával csökkent a hátrány. Spisák edző másfél perccel a vége előtt Zima kapust is lehívta, és az erőfeszítések sikerrel jártak, Uhnák második góljával felcsillant az egyenlítés reménye is. Újabb gól azonban már nem esett, egyet sikerült megőrizni az előnyből, így a Miskolc rendkívül fontos 3 pontot szerzett.

Fotó: Jezoviczki Máté (Miskolci Jegesmedvék)

Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: “Rosszul kezdtük a meccset, hiszen temérdek helyzetet dolgoztunk ki, de egyik sem ment be, az ellenfél pedig az első két lövéséből gólt ért el. A szünetben szerencsére sikerült rendeznünk a sorokat, és a második harmadban kitűnően játszva megfordítottuk az állást, sőt a harmadikban magabiztos előnyt szereztünk. A végén csaknem romba döntöttünk mindent, amit addig felépítettünk, és őszintén megmondom nagyon örültem, hogy nem volt hátra még egy perc. A győzelemnek nagyon örülök, most a három pont a legfontosabb.”

Robert Spisak, HC Nové Zámky: “Az első harmadban nagyon hatékonyan játszottunk, lőttünk két szép gólt. A második harmadban volt rossz öt percünk, és a Miskolc kiegyenlített. A mérkőzés végén közel álltunk az egyenlítéshez, de végül nem sikerült. Miért vonultunk le? Kaptunk 10 perc fegyelmi büntetést, és azt akartam, hogy a csapat megnyugodjon.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1200 néző. Játékvezetők: Halassy, Sós, Kormos, Soós.
Budai K.: 87,5% (Kiss)
K
Zima: 89,1% (Beno)
Láda, Hegyi, Popovics, Szilágyi, Sijka
1
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Atkinson, Szirányi, Nagy K., Czuba, Dubek
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Barcak
Gőz, Orosz, Saluga, Fodor, Nagy Gergő
3
Lehocky, Kukla, Tarnóczy, Stefanka O., Púchovsky
Budai R., Rafaj, Miskolczi, Wéber, Ritó
4
Németh, Klobucnik
Kehler Tim
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:59 NZÁ Púchovsky Tarnóczy Lehocky
0-2 12:21 NZÁ Dobry Ruzicka Barcak
1-2 24:01 MIS Popovics Sijka Szilágyi
2-2 25:26 MIS Nagy Gergő Szirányi Atkinson
3-2 39:18 MIS PP2 Láda Hegyi Saluga
4-2 50:39 MIS PP2 Dubek Miskolczi Láda
5-2 52:43 MIS PP2 Rafaj Láda Gőz
5-3 57:38 NZÁ PP Uhnák Caladi Stefanka M.
5-4 59:24 NZÁ Uhnák Stefanka M.
46 Kapura lövések száma 32
22 Kiállításpercek 40
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum