Újabb pontokat szerezne az UTE

   

Tizennyolcadik meccsére készül az UTE csapata, vasárnap este a Dab.Doclert fogadja a Megyeri úton. A dunaújvárosiak már ismerik a pályát, idén immár harmadik alkalommal látogatnak Újpestre. Szeptember 14-én 7-3 arányban győzték le a lilákat, bár akkor az első és az utolsó harmadot a hazaiak nyerték. Tíz napra rá ismét az Újpesti Jégcsarnokban játszottak, és ismét vendéggyőzelmet hozott a meccs, 4-0-ra nyert a DAB. Az egymás ellen játszott idei harmadik mérkőzésükre Dunaújvárosban került sor. Október 21-én újpesti szempontból már bíztatóbb eredmény született, a sereghajtó csupán 6-4-re kapott ki a tabella éllovasától. Az UTE legutóbbi, felettébb emlékezetes meccsét Érsekújváron játszotta, ahol 3-2-re verték meg a tabellamásodik Nové Zámky-t. A lila-fehérek tehát két győzelemmel a zsebükben, nagy önbizalommal és hatalmas lendülettel állnak a vasárnap esti összecsapás elé. A Dab.Docler egy rendkívül szerencsés és egy biztosabb győzelemmel aháta mögött érkezik Újpestre. A Ferencváros ellen csak a jószerencsének volt köszönhető a győzelem, rossz felfogásban játszott a csapat, a Brassóval szemben már összeszedettebb teljesítményt nyújtottak a játékosok.

“Továbbra is az a célunk, hogy mindenhol pontot szerezzünk, így a Dunaújváros ellen is szeretnénk legalább egy pontot hozni – mondta blogunknak Ancsin János, az UTE edzője. – Ez nem künnyű feladat senkinek, ez a legnehezebb meccs a Mol Ligában, amikor a csapat a legjobbal játszik.

Az utóbbi időben nekünk is jönnek a győzelmek. Tulajdonképpen ezt vártuk a szezon elejétől kezdve, a hatékony hokit, amely győzelemre vezet minket. A játékkal már többször elégedett voltam, de több sikernél kéne tartanunk a szezonban, egyértelmű, hogy 3-4 meccsen több pontot szerezhettünk volna, mint amennyi végül is összejött.

A védekezésünkkel nincs sok gond, de elöl a gólok hiányoznak. Úgy számolom, hogy 3-4 lőtt gól kell ahhoz, hogy meccseket tudjunk nyerni. A védekezésünk hozta magát, ez nagyon örömteli, tehát ahogy mondtam, a helyzetkihasználáson múlik a szereplésünk. Márpedig a helyzeteink megvannak, a liga legjobb csapatai ellen is sok lehetőséget dolgozunk ki, de ezeket jórészt ki is hagyjuk.

Fekti Ádámra vállsérülés miatt nem számíthatunk, a sokáig hiányzó Ódry Tamás felépült, de egyelőre csak az U20-as csapatban játszik, Szajbert Patrik pedig lázas, meglátjuk, milyen erőállapotban lesz vasárnap.”

“Nem volt könnyű a legutóbbi UTE elleni meccsünk, ettől függetlenül természetesen győzni megyünk – mondta Szilassy Zoltán, a Dab.Docler másodedzője a csapat előzetesében. – Egyszerű, jó hokit kell játszanunk, s nagyon koncentrálnunk kell végig. Így nem nehezítenénk meg a saját dolgunkat. Nem kell spórolni a hétfői mérkőzés miatt sem, hiszen nyolc óra ezeknek a srácoknak bőven elég a regenerációhoz. Az elejétől kezdve ezer százalékon kell pörögnünk és akkor nem lesz probléma.

A kapus kérdés egyelőre nyitott. Erre a mérkőzésre teljesen összekevert sorokkal megyünk, végig négy sorral szeretnénk játszani. Galanisz és Szappanos mellett az ifi korosztályban játszó Mátyási Bence kap lehetőséget. Úgy gondoljuk ez egy nagy ajándék, ami komoly lökést adhat a Volánból visszatérő tehetséges fiatalnak. Jó üzenet ez az utánpótlás játékosoknak, hogy mindenhol vannak alvóügynökök és figyelünk rájuk…”

UTE–Dab.Docler 0-10

   

Nem sikerült az újabb pontszerzés az újpestieknek, az idény legsúlyosabb vereségét szenvedték el a Dab.Doclertől vasárnap este. Stephan Lundh és Szilassy Zoltán tartotta ígéretét, és az első sorban debütálhatott az elsőéves ifi Mátyásy Bence. Tíz percig nem született gól a mérkőzésen, ekkor Pavuk szerzett vezetést a vendégeknek, és az első szünet előtt ugyanő növelte az előnyt. Fordulás után két gyors góllal növelte az előnyét a Dab, Peterdi és Galanisz révén, majd a 37. percben Azari is betalált Hajek hálójába. Az utolsó harmadra elfogyott az erő újpesti oldalon, ez újabb öt dunaújvárosi gólban mutatkozott meg. Azari még kétszer, Gröschl, Kiss Dániel és Szabados pedig egyszer-egyszer volt eredményes. A vendégek nagyon hatékonyan értékesítették helyzeteiket, minden negyedik lövésük betalált. Az eredmény így nem is lehetett más, mint fölényes dunaújvárosi siker.

Ancsin János: „Sajnos ez nem a mi mérkőzésünk volt. Az elején még akartunk gólt lőni, támadni, de úgy érzem nem volt hite a csapatnak, hogy megnyerheti a meccset, vagy legalábbis helytállhat. Nem akartuk eléggé azokat a gólokat, nem hajtottunk eléggé. Hit nélkül pedig borzalmasan nehéz, össze kell szednünk magunkat.”

Stephan Lundh: „Ilyen arányú győzelemre nem számítottam az UTE ellen, eddig minden ellenük játszott meccsen az utolsó percig támadtak, és folyamatos veszélyt jelentettek a kapunkra. Ma nagyon jók voltunk, amiért nagyon boldog vagyok. Egyszerűen nem adtunk esélyt a hazaiaknak ezen a meccsen. Külön öröm volt látni a pályán Mátyási Bencét, aki mindössze 16 éves és most mutatkozott be a csapatban. Jól játszott, örülök, hogy ezzel bebizonyította, a fiataloknak is van helye a csapatban és érdemes küzdeniük és fejlődniük. Összességében nagyon elégedett vagyok.”

Erste Liga, Megyeri út, 200 néző. Játékvezetők: Kincses, Varjú, Vas, Pálkövi.
Hajek: 77,3% (Pleszkán)
K
Sevela: 100% (Kiss T.)
Zalavári, Maklári, Kovács, Kukucska, Pál
1
Tőkési, Lindgren, Szappanos, Galanisz, Mátyásy
Garbacz, Sommer, Schellin, Pichler, Farkas
2
Kiss D., Erdélyi P., Somogyi, Gröschl, Peterdi
Bereczki, Dorner, Meretei, Dömötör, Németh
3
Hüffner, Chvatal, Virág T., Azari, Pavuk
Virág Cs., Reiter, Turbucz
4
Nagy R., Szabados, Papp V., Kiss Á.
Fekti Bálint, Janne Sinkkonen
E
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:16 DAB Pavuk Erdélyi P.
0-2 17:39 DAB Pavuk Azari Chvatal
0-3 22:40 DAB Peterdi Kiss D.
0-4 25:18 DAB PP Galanisz Pavuk
0-5 36:31 DAB Azari Pavuk Virág T.
0-6 43:43 DAB Azari Pavuk Hüffner
0-7 45:29 DAB Gröschl Peterdi
0-8 46:19 DAB Azari Hüffner Chvatal
0-9 57:45 DAB PP Kiss D. Gröschl Peterdi
0-10 59:42 DAB Szabados Papp V.
28 Kapura lövések száma 44
4 Kiállításpercek 2
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum