Hol a szurkolói viselkedés határa?

   

Az Érsekújvár?FTC Mol Liga-mérkőzést követően szó- és ütésváltás alakult ki két ferencvárosi szurkoló és Dobos Tamás vezetőedző között. Pénteken 7-4-re a szlovákiai csapat nyerte a meccset. A Jégkorongblog kérdésére Pap Gábor szakosztály elnökségi tag a következőket közölte az esettel kapcsolatban:

“A Brigade Verde nevű szurkolói csoport, amelyik évek óta kis létszámban, de nagyon hűségesen követi a csapatot mindenhová, a legutóbbi hazai meccsen egy transzparenst rakott ki, amely nagyjából így szólt: “Az ikonjaink nem kellettek, nincs taktika, a lelátó kong, változást!” Azt gondoltuk, hogy az elmúlt hetekben folyó hangulatkeltés ezzel a transzparenssel véget ért, de tévedtünk…

A pénteki mérkőzés után a játékosok és az edzők együtt mentek a csapatbuszhoz, a Brigade Verde két ismert vezéregyénisége, egy férfi és egy nő, útjukat állták a busznál. Információink szerint számon akarták kérni a vezetésen a csapat eddigi szereplését. A vezetőedzőnek egy szóváltás után neki támadtak. A férfi szurkoló mellbe vágta, ellökte a vezetőedzőt, majd megindult Dobos Tamás felé. A vezetőedző magát védve találta el a szintén rátamadó női szurkolót és az akkor már közelharcban dulakodó férfi szurkolót. Az elszabadult indulatokat végül Gergely Csaba csapatkapitány fékezte meg, aki szétválasztotta a feleket, és a játékosok elküldték a két szurkolót.

Dobos Tamás vezetőedző a támadás során megsérült, hazaérkezve a baleseti sebészeten látták el sérülését, két kapoccsal kellett kézfejét ellátni, ínszalagjai súlyosan károsodtak, kesztyűt nem tud hordani. Az FTC jégkorongszakosztálya jelentette az esetet a klubvezetésnek, közösen megfontoljuk, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk-e. Elképzelhetőnek tartom, hogy az érintetteket a jövőben a Ferencvárosi TC által rendezett minden sporteseményéről kitiltjuk.

A Ferencvárosi TC-nak mindig is nagyon fontosak voltak a szurkolók. Sajnos 10-15 éve néhányan közülük úgy vélik, hogy beleszólhatnak a szakosztályok életébe, hogy játékosokat, edzőket, vezetőket kérdezhetnek fel, állíthatnak meg, fenyegethetnek és inzultálhatnak. Továbbra is várjuk és nagyon köszönjük a szurkolást, de nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az öltözőbe a szurkolók nem léphetnek be. Minden ilyen támadást határozottan visszautasítunk. A játékosokat és az edzőket a szakosztályvezetés szerződteti, csak a vezetés távolíthatja el őket. Nem engedjük, hogy a jégkorongban ugyanaz történjen, mint korábban a labdarúgásban.”

A Jégkorongblog megkeresésére dr. Almássy Kornél, az FTC szakosztályelnöke elmondta, felháborítónak tartja az esetet és határozottan kijelentette, hogy sem most, sem a jövőben nem tűrnek el ilyen szurkolói magatartást a Ferencvárosnál. A szakosztályelnök elmondta, hogy az FTC a Mol Ligában a legkisebb költségvetésből gazdálkodó egyesület, az elmúlt másfél évben több tízmilliós tartozást ledolgozva stabilizálták a szakosztály helyzetét, és kezdték el helyreállítani az FTC renoméját. Az átalakítás, új csapatépítés mindig járhat átmeneti sikertelenséggel, de a cél az, hogy 2-3 éven belül újra meghatározó csapat legyen az FTC a magyar jégkorongsportban. A szakosztályvezetés nem hagyja, hogy néhány sértett ember tönkretegye az elmúlt időszak munkáját és veszélyeztesse a Fradi-jégkorong jövőjét.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 3-2VÉGE
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum