Összeszedi-e magát a HSC?

   

Tönkrevert seregnek kell jégre lépnie Pesterzsébeten vasárnap este hétkor. Amióta  csíkszeredai csapat játszik Magyarországon, még nem sikerült ilyen rendkívül súlyos vereségbe beleszaladnia. A Ferencváros-ESMTK elleni mérkőzés így becsületbeli ügy is lesz a székelyeknek. Dobos Tamás csapata az utóbbi mérkőzéseken rendre bizonyította, hogy a felkészülés kései kezdete után mostanra egyre inkább összeállt a csapat. Dunaújvárosban és Érsekújváron is szoros vereség lett az eredmény, a Dab.Docler ellen ráadásul reális győzelmi esélyt szalasztott el a csapat. Dobos Tamás továbbra sem számíthat Meravy kapusra, Nagy Lászlóra és Németh Ádámra.

“Nagyon nehéz nyilatkozni a tegnapi eredményünk után, de még nehezebb túltenni magunkat ezen a pofonon – írta előzetesében Antal Előd, a HSC másodedzője. – De amikor már elcsattant, nincs mit tenni, el kell felejteni és készülni a következő meccsre. Nincs idő az önsajnálatra, a kifogásokra, túl rövid az idő a két meccs között. Készülni kell, mert a Ferencváros nagyon jó csapat, mi több, a legutóbbi meccsünkön a saját otthonunkban vertek meg bennünket. A vasárnapi meccsre tehát kettős motivációval állunk fel, egyrészt törleszteni valónk van a hazai vereség miatt, másrészt a miskolci csorbát muszáj kiköszörüljük és meg kell mutassuk, hogy csupán véletlen volt. Sérültjeink továbbra sem épültek fel, és az influenza sem kímél. Csak vasárnap reggeli edzésen fog kiderülni, hogy ki tudja vállalni a játékot. “

Ferencváros–HSC Csíkszereda 4-3

   

Sokáig győztesnek látszott a HSC Csíkszereda, de a Ferencváros a már-már védjegyévé vált harmadik harmadbeli teljesítményével hosszabbításra mentette a meccset. A hosszabbításban pedig győzni tudott. Jól kezdett a HSC, és Bíró Ottó révén a hetedik percben vezetést szerzett. A 16. percben kettős emberelőnybe kerültek a vendégek, Gergely és Hrajnoha ült ki egyszerre a büntetőpadra. A tiszta két perc kettős előnnyel azonban nem sikerült élni, maradt az egygólos előny a szünetre. A második harmad 9. percében Feil kapott 5+20 percet palánkra lökésért, nem sokkal később pedig Szőke kapus is két perces büntetést kapott, így újabb kettős emberelőny következett. Ezt más sikerült kihasználni, Hurtaj volt a gólszerző. Nem sokkal később még Feil kiállítása alatt Pilcsik szépített az eredményen, de a szünet előtt Novak újabb emberelőnyös góljával visszaállt a kétgólos vendégvezetés. Az utolsó 20 percben sokáig nem esett újabb gól, végül az 54. percben Hegyi Ádám Zoltán találatával zárkózott fel egy gólra a Ferencváros, és két perccel később Berta révén az egyenlítés is sikerült. A rendes játékidő letelte előtt nem sokkal Molnár Zsolt szedett össze egy büntetést, és ez végzetesnek bizonyult, a hosszabbításban ezt az előnyt használta ki Garip Saliji, ezzel nyert a Ferencváros kétgólos hátrányról fordítva. A HSC bőkezűen tékozolta el a lehetőségeit, kettős előnyt hagyott kihasználatlanul, és emberelőnyben játszva gólt kapott, így a veresége szinte törvényszerűnek mondható.

Fotó: Pap Gábor (Ferencváros-ESMTK)

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: Nehezen indult a mérkőzés, 4 sorral kezdtük és a végére jobban bírtuk erővel. Küzdöttünk és meghozta a gyümölcsét a munka.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 220 néző. Játékvezetők: Halassy, Kovács, Bedő, Mizsák.
Szőke: 90,0% (Meravy)
K
Kozuch: 88,2% (Ruczuj)
Hoffmann, Hrajnoha, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik
1
Adorján, Molnár Sz., Novák, Hurtaj, Mihály
Erdélyi, Győri, Borbás, Kiss, Feil
2
Kósa, Péter, Molnár Zsolt, Tranca, Becze
Lencsés, Revák, Berta, Roczanov, Saliji
3
Bors, Szőcs, Moldován, Bíró O.
Géczi, Lévai, Horváth, Hegyi D., Hegyi Á. Z.
4
Bíró T., Bálint
Dobos Tamás, Horváth Csaba
E
Lahtinen Timo, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:31 SCC Bíró O. Szőcs Moldován
0-2 31:23 SCC PP2 Hurtaj Mihály Novák
1-2 32:20 FTC SH Pilcsik Revák Hrajnoha
1-3 37:12 SCC PP Novák Tranca Adorján
2-3 53:28 FTC Hegyi Á. Z. Saliji Hegyi D.
3-3 55:36 FTC Berta Saliji
4-3 60:24 FTC PP Saliji Erdélyi Gergely
34 Kapura lövések száma 30
47 Kiállításpercek 16
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum