Bécsben küzd a KMH Budapest

   

Az eddig hibátlan Sabres Vienna vár a KMH-ra az EWHL-ben. A 3. fordulóra készül a KMH Budapest az osztrák bázisú női jégkorongbajnokságban, az EWHL-ben. Ezen a hétvégén Bécsben játszanak a magyarok. 4 mérkőzésen van túl a magyar csapat. A két bolzanói vereség után az első hazai mérkőzésen a KMH magabiztosan győzte le a kisebbik bécsi csapatot, a Vienna Flyerst, de a második hazai meccsen 2-0-ra az osztrákok nyertek, egy különleges mérkőzésen, ahol a magyar csapat 57-et lőtt kapura, de mégsem ért el gólt. Pénteken 13.20-kor, szombaton 12.20-kor kezd a KMH a Sabres otthonában.

“Ahogy azt előre jeleztem, minden mérkőzésen más felállásban játszik a KMH, és ebben az évben a legfontosabb a magyar válogatott és az U18-as csapat világbajnoki felkészülésének segítése ? értékelte a helyzetet Gömöri Csaba, a KMH Budapest vezetőedzője, aki a női válogatott szakmai munkáját is irányítja. ? Persze azért jó lenne pontokat szerezni az EWHL-ben is, és előzetesen a Flyers elleni 2 meccset mindenképp meg akartuk nyerni.Az első mérkőzésen szinte a teljes magyar női válogatott lépett jégre, és 7-2-re nyert is, meggyőző játékkal. Másnap egy teljesen összekevert csapat szerepelt, és utólag bosszantó, hogy a rossz helyzetkihasználás miatt vereséget szenvedett.

Ezúttal is egy bécsi csapat került az utunkba, de egy sokkal jobb erőkből álló ellenféllel szemben kell bizonyítaniuk a lányoknak. A Sabres Vienna lesz az ellenfél, akiről tudni kell, hogy már többször megnyerte az EWHL-t, és tele van osztrák válogatottal, illetve kanadai és amerikai légiósok is játszanak az osztrák elit csapatban.

Az előzetes esélylatolgatások alapján nem mi vagyunk a favoritok, hiszen ismét olyan csapattal megyünk, amelyik még sosem játszott így együtt. Ez nyilván hátrány a jól összeszokott bécsi csapattal szemben. Erre a túrára 3 kapussal és 20 játékossal indulunk, sok a fiatal és jó néhány idősebb, rutinosabb játékos is megtalálható, közülük többen az utóbbi időben sajnos kevesebb mérkőzést játszottak. Pénteken és szombaton más-más csapat fut ki a jégre, mert 3 játékos hazautazik menet közben, a klubcsapatukban szükség van rájuk.

Mind a három kapus lehetőséghez jut majd, sőt szerettem volna Poltzer Renátát is egy ilyen meccsen kipróbálni, hiszen rá az ifjúsági válogatottban vár majd feladat, de sajnos kölyök mérkőzése van a fiúk között a hétvégén, így róla le kellett mondanom.

A mérkőzések nagyon jól fogják szolgálni a felkészülést a soron következő válogatott eseményekre, hiszen egy borzasztóan erős, jól korcsolyázó és taktikailag érett ellenfél lesz a jégen. Így mi amellett, hogy megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, lesz lehetőségünk többféle védekező játékot gyakorolni, ami sajnos az olimpiai selejtezőn nem sikerült jól a dánok elleni meccs fontos szakaszában. Jó lehetőség lesz ez minden fiatalnak, hogy bizonyítson, és meggyőzzön arról, hogy ő a megfelelő azokra a posztokra, amelyekre még játékost keresünk Buzás Norbert kollégámmal az A csoportos világbajnokságra.

Ilyen szemmel is figyeljük a kétnapos túránkat, mert megkezdődött a visszaszámlálás a 66 nap múlva kezdődő A csoportos vb-re. Természetesen mindent meg fogunk tenni azért, hogy megnehezítsük a Sabres életét, és esetleg pontot raboljunk idegenben. Ez a minimum, hiszen azt gondolom, nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a KMH tulajdonosai nagyon nagy anyagi áldozatot és erkölcsi támogatást nyújtanak ehhez a szezonhoz, és látszik, hogy a szívük csücske ez a női csapat.

Most is minden igényünket kielégítve szervezték meg az utazásunkat, a szállodát és a csapat minden kérését teljesítik, így azt gondolom, csak az elfogadható, ha mi a tudásunk legjavát nyújtjuk. Alázatosan és hatalmas szívvel hokizunk, és minden energiánkat erre a 2 meccsre összpontosítjuk. Ha ez így lesz, és az ellenfél egy nemes küzdelemben legyőz minket, akkor gratulálunk neki, és azt hiszem, akkor emelt fővel jöhetünk haza szombaton.

Aminek örülök, hogy mindenki örömmel jön ebbe a csapatba, és egy jó hangulatú társaság jött össze. Sajnos van egy sérültünk, a válogatott gólerős játékosa, Jókai-Szilágyi  Zsófia, akinek innen is jobbulást és gyors felépülést kívánunk.

Ami viszont örömteli, hogy két új játékost is kipróbálunk. Ők még nem játszottak az EWHL-ben. Mindkét játékos érdekes, hiszen Kriston Gabriella Miskolcról került be a csapatba, Jelena Grkovics pedig ez évben a MAC serdülőcsapatában játszik, ahol hétről hétre jobb és jobb teljesítményt nyújt. Utóbbi egy nagyon hasznos játékos, hiszen minden poszton bevethető, és jó értelemben véve nagyon agilis, erőszakos hokis, aki nagy erőssége lehet a csapatunknak.

Még egy érdekesség, hogy hosszabb szünet után ismét jégre lép tétmérkőzésen Kolbenheyer Zsuzsanna, akit nemrég választottak be az IIHF vezérkarába. Zsuzsi folyamatosan edzett, olyan állapotban van, hogy úgy érzem, hatalmas erőt adhat a jelenléte a jégen, és ezzel is segítheti  a csapatot.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum