Közelebb kerül-e a Brassó az üldözőbolyhoz?

   

Visszatérnek a brassói sérültjei, Bonar is játszhat. Petres Tivadar a DAB ellen mutatkozik be új klubjában Dunaújvárosban. A dunaújvárosiak vezető helye egyelőre megkérdőjelezhetetlen a tabellán, ugyanakkor a Brassó a jó szezonkezdet után fontos pontokat vesztett például a HSC ellen otthon, vagy az UTE és a Ferencváros ellen idegenben. Általában véve elmondható, hogy nem nagyon megy a brassóiaknak idegenben, most ráadásul a címvédő ellen kellene bizonyítani, aki az eddigi 17 mérkőzés alatt mindössze hat pontot bukott, igaz, ezek többségét meglepő módon otthon. A pénteki meccs első szünetében a szupermini és a mini, a második harmad után pedig az előkészítő korosztály tart bemutatót Babic Vladimir vezetésével. Pénteken nyit a mezturkáló is. A két csapat első újvárosi meccsét 7-2-re Galaniszék nyerték, és akkor még kezdett a Brassóban Bonar.

Szilassy Zoltán (Dab.Docler, edző): “Minden meccs más és más, úgy gondolom, nem szabad levonni semmilyen konzekvenciát az utóbbi mérkőzéseinkből. Látni kell, hogy a többi csapat is fejlődik és keményen dolgozik azért, hogy jobb legyen. Csütörtökön jó edzésünk volt, nagyon jól pörögtek a fiúk, s nagyon keményen készülünk péntekre, hiszen egy jó ellenfél jön. Fontos, hogy behúzzuk a meccset. A kapuban Sevela kezd. Papp Csaba sérült, Vaszjunyin pedig lábadozik, rájuk egyelőre biztosan nem számíthatunk. Ettől eltekintve ugyanazzal a kerettel vágunk neki a Brassó elleni találkozónak, mint ami a Ferencváros ellen jégre lépett.”

Greg Lindqvist (Brassó, vezetőedző): “Nagyon kemény meccsre számítok, a DAB a liga legjobb csapata. Ennek ellenére 0-0-ról kezdődik ez is, mint minden mérkőzés. Nagyon várjuk a meccset. Nem mondhatnám, hogy rossz úton járunk, inkább csak pechszériában vagyunk, sok meccsen csak kicsin múlt, hogy kikaptunk. Reméljük, hogy ezúttal mellénk áll a szerencse. Ráadásul sérültjeink kezdenek felépülni, a legfontosabb, hogy Bonar újra játszhat, de Rawlyk, Antal Zsombor és Bálint is felépült. Petres a román bajnokságban már szerepelt pár mérkőzésen, kíváncsian várom, hogy milyen teljesítményre képes a Mol Ligában.”

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum