Diego Scandella a megbízott szövetségi kapitány

   

A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén felmentette Kevin Primeau-t a szövetségi kapitányi tisztségből. Diego Scandella az ideiglenes utód, a végleges megoldást már keresik.Az MJSZ a novemberi olimpiai selejtezőre Diego Scandellát bízta meg a szövetségi kapitányi feladatok ellátásával. A kanadai olasz szakember eddig is a válogatott stáb tagja volt, nemrég nevezték ki Kevin Primeau mellé. Korábban évekig dolgozott Pat Cortina segítőjeként a magyar válogatottnál. Többek között a szapporói csodának is tevékeny részese volt.

“A világbajnokságon elért bronzérmünket előre aláírtuk volna ? hangsúlyozta Kovács Csaba MJSZ-alelnök a szövetség hírlevelében, utalva a ljubljanai seregszemlén Primeau-val elért harmadik helyre. ? Nem titok ugyanakkor, hogy a válogatott mintegy 70%-át a Volán adja. Ettől a pillanattól kezdve pedig szakmailag értékelnünk kellett a szituációt, hiszen a kapitánnyal szemben a csapat komoly része elvesztette a bizalmát.

Az elnökség hosszan tárgyalta az esetet, ám abban egyetértettek a tagok, ha egy edző elveszíti a játékosok bizalmát, akkor nem szabad megtartani, mert az csak kudarcokhoz vezethet.

Végül sportszakmai alapokon úgy döntött a grénum, hogy felmenti a munkavégzés alól Kevin Primeau-t ? az elnökség pedig megbízta Kovács Csabát, hogy tárgyaljon a lehetséges jelöltekkel. Hiszen ettől a pillanattól kezdve a következő kérdés, hogy ki tölti be a továbbiakban a megüresedett posztot. A csapat mellé az Olimpiai Selejtező Tornára egyébként is másodedzőnek érkező Diego Scandellát kéri fel a szövetség, hogy megbízott vezetőedzőként vezesse Sofronékat a november 9?11-i eseményen ? az elnökség pedig már keresi a végleges utódot.”

Nem egészen két héttel azt követően tehát, hogy klubja, a Sapa Fehérvár AV19 menesztette Kevin Primeau-t, az MJSZ is ez a döntést hozta. Ahogy érezni lehetett, mégis van szövetségi kapitányi kérdés.

Kevin Primeau 13 mérkőzésen dirigálta a magyar válogatottat. A 2011 novemberi és decemberi négyes torna mind a hat meccsét elbuktuk, majd Lengyelország kétszeri legyőzése után bravúrosan kezdtük vele az idei világbajnokságot Ljubljanában, legyőztük Japánt, majd Ukrajnát is, ezzel teljesítettük azt a nehézségi szintet, ami 2008-ban a szapporói vb-n az A csoportba jutáshoz elég volt. A játékszabályok megváltozása miatt azonban a neheze még hátravolt, és a nemzeti csapat elbukott: Szlovéniától és Ausztriától egyértelmű vereséget szenvedett, a végén a britektől már tét nélküli meccsen kaptunk ki.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum