Éledeznek a vidéki jégpályák

   

Az ősz előrehaladával egyre több jégpályán indul el az élet. Vidéki városaink közül Veszprém kezdett a legkorábban, ahol a helyi Jéglovagok már a toborzást is elindították. A hosszú hétvégén kinyitott a nyíregyházi 40×20-as, sátras jégpálya a bujtosi csarnok mellett, az edzések is elkezdődtek, és a Szabolcsi Sólymok hétfőn máris felnőtt amatőr tornát szervezett. Ezzel egy időben Pécsett is kinyitott a szabványméretű szabad téri jégpálya. Az ünnepi hétvégén nyitott Táton a Jégsátor, mégpedig nyílt napokkal és szuperminitornával. A tatabányai  jégpálya közösségi oldalán olvasható bejegyzések szerint a Vértes alján is nagyon várják már a jeget.

Kiskőrösön sem kell már sokat türelmetlenkedni a szezon első közönségkorcsolyázásáig, és a szentesi jégpálya honlapján is folyik már a visszaszámlálás. Az eddigi évek gyakorlata alapján azt várhatjuk, hogy Baján is megnyílhat november közepéig a jégpálya, az ígéretek szerint az eddiginél korszerűbb formában. Folytatódhat a honfoglalás is: ebben az évben újabb városok is csatlakozhatnak a korábbiakhoz. A közelgő télen először lehet majd műjégpályán sportolni Sátoraljaújhelyen és ha a hírek igazak, akkor Gyulán is.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum