Egy álom gyorsan véget ért

Gömöri Csaba női szövetségi kapitány elkészítette a barcelonai olimpiai selejtező szakmai értékelését.

“Amikor január első napjaiban az U18-as női válogatott Tromsőben csodát tett és feljutott az A csoportba, akkor vált az is biztossá, hogy a női felnőtt válogatottat a szövetség benevezte a Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpia selejtező küzdelmeibe.

Ez nagy öröm volt, de mindjárt láttuk, hogy nagyon nehéz feladat vár ránk, sűrű program elé nézünk. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy az olimpiára kijussunk, 3 nagyon nehéz 4 csapatos selejtezőt kell megvívni. Ráadásul a világranglistán elfoglalt helyünk miatt már az elő-előselejtezőn olyan csapatot sodort az utunkba a sors, amelyik két divízióval feljebb küzdenek a világbajnokságon és hosszú ideje együtt játszanak. Sajnos az elmúlt 5 évet nézik a világranglista megalkotásakor, és mivel 2010 előtt két évig nem indult vb-n a magyar felnőtt válogatott ? amikor pedig 2008-ban Miskolcon rendeztük a vb-t majdnem kiesett a divízió 3-ból ?, nagyon hátulról kezdte meg a felzárkózást a mi csapatunk.

Így tehát Barcelonában Dánia ellen kellett kiharcolni a következő körbe kerülést, amit Sanghajban rendeznek novemberben. Előzetesen azt terveztük, hogy ha erőn felül teljesítünk, akkor egy kört talán tudunk menni, és ez újabb nagy siker lehet a női szakágban. A felkészülés nem volt zökkenőmentes. Szerintem többet kellett volna együtt felkészülni, de annyira szorosak a fiúbajnokságok, ahol lányaink játszanak, hogy erre semmi esély nem volt. Azt gondolom, hogy így is megpróbáltunk mindent megtenni, hogy a kevés idő alatt elsajátítsunk egy egészen újfajta védekezési szisztémát, ami eredményre vezethet a dánok ellen. Azt ugyanis láttuk, hogy rögtön a nyitó mérkőzés el is dönti a továbbjutást. A másik 2 meccs formalitásnak tűnt, hiszen a horvát csapatot az utóbbi 3 meccsen nagy arányban győztük le, míg a spanyolok sokkal hátrébb vannak a világranglistán, mint mi.

Az olimpiai selejtező előtti egynapos összetartáson megpróbáltuk az edzői stábbal a lehetetlent, és az általunk kitalált speciális letámadást, valamint az ebből való gyors visszarendeződést megtanítani a csapatnak, illetve próbáltuk gyakorolni a speciális játékszituációkat, az emberelőnyt, -hátrányt. Ezen felül sportpszichológusok is segítettek a lányoknak és az edzői stábnak a siker eléréséhez. A szövetség is mindent megtett, hogy kellőképpen felkészülve érkezzünk.

Ezek után az első napi edzésen láttuk, hogy van esélyünk a dánok ellen, de csak akkor, ha fegyelmezettek leszünk és minden pillanatban a 100%-ot nyújtjuk, illetve főleg, ha maximálisan csapatként működünk. Dánia egy sokkal idősebb, rutinosabb csapattal érkezett, minden megnyilvánulásukon látszódott a magabiztosság, duzzadtak az erőtől és az önbizalomtól is. Itt kell megjegyeznem, hogy fizikálisan előnyben voltak, atlétikusabbak és erősebbek nálunk. Abban reménykedtünk, hogy a kicsit darabosabb, magas dán lányok esetleg elfáradnak, mivel a csarnokban nagyon meleg volt, és a jég is puhább, mint szokott. Később kiderült, ezt a szívességet nem tették meg.

A mérkőzés első pillanataiban ellenfelünk akarata érvényesült, és sajnos ekkor voltak gondjaink.A korongot nem tudtuk megjátszani rendesen, kapkodtunk, és félő volt, hogy lőnek rögtön egy gólt. De ekkor mi találtunk be a kapujukba, és ez nagyon megzavarta őket. Aztán sikerült egyenlíteniük, de mi ekkor nagyon jól hokiztunk, és látványos támadásaink voltak, de ami ennél is fontosabb, hogy a csatáraink jól védekeztek vissza, és betartották az utasításainkat. Ennek eredményeképp 2-1-re vezettünk a harmad lefújásakor.

Aztán jött az a 2. harmad, ahol sajnos ? ki kell mondani ? kijött, hogy rutintalanok vagyunk, és ki kell mondjam, néhány játékosunk nem játszott ekkor okosan. Saját kútfőből tette a dolgát a jégen. Teljesen rossz felfogásban, mindenáron gólt, gólokat akartunk ütni, ami ugye a vezetésünk birtokában nem volt elsődleges cél. Az viszont igen, hogy maximálisan végrehajtsuk a védekezést, és abból a gyors, kreatív csatáraink kihasználják az adódó lehetőségeket. Csak ez vezetett volna eredményre, hiszen tudjuk, napjainkban minden csapatsport a biztos védekezésből indul ki, abból építkezik.

Azt pedig egyetlen csapat sem bírja ki, hogy a mai totális hokiban egy-egy játékos ne segítsen a védekezésben, mert mindenáron gólt akar lőni. Kellő türelemmel kellett volna játszani, nem engedni az ellenfelet kibontakozni. Ezzel szemben fölösleges szabálytalanságok miatt sok volt a kiállításunk is, kettős emberelőnybe is kerültek a dánok, ez mind a mi energiánkat emésztette fel. A középső harmadban 3-0-ra nyert Dánia, és még emellett is volt néhány ziccere, ami ha bemegy, akkor teljesen elmegy a hajónk.

Így is nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, és 2-4-ről kezdtük az utolsó játékrészt.A 3. harmadban ismét jól hokiztunk, ekkor megint mindenki összeszedte magát, de ez már csak a szépítésre volt elég. A végjátékot fejben megint nem bírtuk, hiszen fölösleges kiállítást kaptunk, amivel megpecsételődött a sorsunk. A kapuslehozatal már csak azt eredményezhette, hogy 5 az 5 ellen fejezzük be a meccset, és ne hátrányban.

Összefoglalva: a rutinosabb és egységesebb csapat nyerte a ki- ki meccset, és ha a lehető legkisebb különbséggel is, de legyőztek minket, ezzel ők jutottak tovább. Azt kell mondjam, megérdemelten, hiszen kihasználták a megingásunkat, és azt a taktikai hibánkat, amit a 2. játékrészben ejtettünk. Azt gondolom, ha a játékosaink sokkal több ilyen kiélezett meccset tudnának játszani, akár a klubjukban, akár a válogatottban, akkor egyre több ilyen meccset, mint ez a dán vagy a vb-n a Korea elleni volt, nyernénk meg. Most ott tartunk, hogy ezeket még egy góllal elbukjuk, de remélem, hamarosan már átbillen a mi oldalunkra egy ilyen csata végkimenetele.

A másik két mérkőzésünk eredménye alapján sima volt, 8-1 és 7-1 ide, de meg kell jegyeznem, az elgondolkodtató, hogy a horvát csapat ellen 25 percig 0-0 volt az eredmény, és csak utána tudtunk ritmust váltani. A spanyol csapat ellen pedig 40 percig 2-1-re álltunk, és itt is tudtunk egy 0-0-s harmadot hokizni. Szerencsénk volt ekkor is, hogy jött egy 6 perces etap, amikor minden bejött, és így sima lett a győzelem.

Meg kell tanulni a biztos, elvárt győzelmeket is hozni, és nem így, hanem esélyeshez méltóan. Gondolok arra, hogy az ilyen mérkőzéseken az első perctől élesen kell játszani, rájuk erőltetni a mi hokinkat és tempónkat, ellentmondást nem tűrően jégkorongozva.Az is egy csapat erénye, ha ezt tudja, és sokkal jobb eldönteni egy ilyen meccset az első 10-12 percben, utána pedig nyugodtan hokizni, mint a végére hagyni a dolgokat.

A felnőtt világbajnokságon is jönnek majd ilyen meccsek, a szlovén, a lengyel, vagy az új-zélandi csapat ellen, amikor is jó lenne hamar dűlőre vinni a dolgokat, és nem azon idegeskedni, sem játékosként, sem edzőként, hogy mikor nyerjük meg a meccset. Annál is inkább, mert ezek felőrölnek minket, és a két nagyon fontos, aranyat érő meccsen, az ausztrál és az olasz csapat ellen, hiányozni fognak majd a friss gondolatok és lábak.

Végül szeretnék köszönetet mondani minden játékosnak, aki szerepelt ezen a tornán, mert méltón viselte a címeres mezt. Az edzői stábnak is, és mindenkinek, aki a csapatért tett. Fontos kiemelni a klubokban folyó munkát, és az edzők szerepét, akik naponta dolgoznak ezekért a lányokért és segítik a mi munkánkat.

Azt hiszem, a legfontosabb eredménye az olimpiai selejtezőnek ezen konzekvenciák levonása volt, és egy nagyon jó felkészülést jelentett ez a barcelonai esemény a vb-re, a fiatal játékosok részére pedig már meccsek és tapasztalatok az A csoportos ifjúsági vb-re, ahol a dán csapatnál sokkal erősebb alakulatok is várnak ránk.”