A Debrecen nyerte a juniorrangadót

 

A hazai U20-as bajnokságban szerdán két meccset rendeztek, a Debrecen a MAC-ot, a Dunaújváros az UTE-Vasast fogadta. Az első meccs szoros összecsapást hozott, minek következtében az első harmadban gól sem esett. A második harmadban 4. percében Balázs Zsombor értékesített egy hazai emberelőnyt, amire a MAC szintén emberelőnyös góllal válaszolt 29. percben, Herner révén. Mivel több gól a harmadban nem esett, így 1-1-es állással fordultak a záró etapra a csapatok. A harmad második felében aztán a Debrecen eldöntötte a mérkőzést: az 54. percben Könczei szerezte vissza a hajdúsági vezetést, majd Kuriljuk két góljával az 56. és 59. percben már 4-1-re vezettek, utóbbi gól üres kapura született. Tóth Richárd a 60. percben még szépített, de a vége így is 4-2 lett a házigazdák javára.

A forduló másik mérkőzése Dunaújvárosban a mostanában ott megszokott forgatókönyv szerint zajlott, vagyis a vendégek számolatlanul lőtték a gólokat, míg a többnyire ifi és serdülő korú játékosokkal felálló hazai csapat hadilábon állt az eredményességgel. A vége 2-15 lett.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum