3 bajnokság, 4 meccs, 6 csapat

   

A szerda ez évben az U20-asok egyik kiemelt napja. Magyar bajnokik mellett junior EBEL és MHL-meccseket is rendeznek. Ezen a héten is. 3 bajnokság 4 meccsén 6 U20-as csapatunk érdekelt.

A Patriot Rigában igyekszik visszavágni az MHL-ben a keddi vereségért. A Fehérvárra nem vár nehéz meccs, a hétvégén idegenben biztosan vert St. Pölten-i kanadai akadémia második csapata látogat az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokba. A magyar bajnokságban a Debrecen a MAC-ot, a Dab.Docler az UTE-Vasast fogadja.

“Nagyjából erre számítottunk az év elején, amit eddig láttunk – értékelte a magyar és a szlovák juniorbajnokságot Fekete Albert, a Debrecen edzője. – Idehaza a Volán erősebb nálunk, a többiekkel vszont tudjuk tartani a lépést. Szeretnénk bejutni a magyar juniorbajnoki rájátszásba. Az látszik, hogy a csapat kezd összeállni, lassan látszik az orosz edző keze munkája, máris érzékelhető a fejlődés.

Az volt az elvárásunk a szezon előtt, hogy fel tudjuk térképezni, kire mennyire számíthatunk. Jött két orosz légiós, néhány magyar fiatal, és vannak saját nevelésű játékosaink, fontos volt látni, ki hol áll, mire képes, hogy tud fejlődni. Látni akartuk, hogy a többiekhez, elsősorban a  Volánhoz képest hol állunk.

Mindez a terveink között szereplő Mol Liga-induláshoz is nagyon fontos. Egy kicsit már tisztul a kép, de nyilván a szezon vége felé lesz itt az ideje az egyénenkénti értékelésnek. Idén a célunk minél jobb eredményt elérni azokban a bajnokságokban, ahol indulunk. Egyértelmű jelei vannak annak, hogy játékosaink kezdenek belerázódni a bajnokságba, az orosz légiósaink is mérkőzésről mérkőzésre egyre jobbak.

Nagyon jó, hogy idén végre sikerült önálló juniorbajnokságot kiírni. Így azért ez egészen más, mint az OB II.-vel közös bajnokság volt. Sajnos nem mindenki veszi ezt teljesen komolyan, elsősorban a Mol Ligából rendszeresen lejátszó játékosok közül látszik többeken, hogy ők ezt egyfajta kényszerként élik meg. Pedig ez nagyon nagy hiba, hiszen nagy szükség van arra, hogy egy játékos a saját kortársai között is megméresse magát, az ad igazán támpontot ahhoz, hogy lássa, hol tart, hiszen itt nem lehet az idősebbek felelőssége mögé bújni.

Hogy jövőre mi lesz a juniorcsapatunkkal, azt egyelőre nem tudjuk. Tervezzük a Mol Ligában való indulást, mellette a juniorbajnoki szereplés pénzkérdés is, de elsősorban azt kell látni, marad-e elegendő játékosunk ehhez. Általánosan nagy gond a magyar hokiban, hogy a junior kor előtt rengeteg játékos eltűnik a rendszerből. Reméljük, sikerül ezt megállítani minden klubnál, például a TAO-pályázatok és az akadémiai rendszerű képzés segítségével. Nagyon hasznos, ha van U20-as bajnokság, hiszen messze nem minden 17-18 éves játékosról lehet elmondani, hogy kész játékos, és alkalmas arra, hogy a felnőttek közé lépjen fel. Az ilyen később beérő játékosoknak is biztosítani kell a versenyzési lehetőséget, erre is tökéletes a juniorbajnokság.”

Kiss Dávid, az EBYSL-ben a legtöbb pontot szerző Sapa Fehérvár AV19 junioredzője szerint az Olimpija Ljubljana csalódást okozott szombaton. “Úgy készültünk, hogy egy nagyon komoly csapat lesz az ellenfelünk. Aztán láttuk, hogy alig három sorral érkeznek, a kulcsjátékosaik közül néhány el sem jött, és a bemelegítésükön is érződött, hogy nincsenek itt fejben. Mi pedig úgy mentünk nekik, mintha ők is komolyan vennének minket, becsületes játékkal gyorsan eldöntöttük a meccset.

Szerdán annak a csapatnak a második garnitúrájával játszunk, amelynek a jobb fele sem okozott problémát legutóbb. Keretünkből sokan 4 meccset játszottak a múlt héten, vannak kisebb sérültjeink is, így valószínűleg megkeverjük a sorokat. Mindezzel együtt is teljes erőbedobást várunk azoktól, akik jégre lépnek.”

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk