Csak a három pont jelent sikert

   

Vasárnap este hétkor a Ferencváros-ESMTK az Érsekújvárt fogadja Pesterzsébeten. Mindkét csapat vereséget szenvedett pénteken, és ez egyben azt is jelenti, hogy a vesztett pontokat tekintve már nem Robert Spisák csapata a második legjobb a ligában. A ferencvárosiak felzárkózásának üteme is lassult az UTE elleni vereséggel, így mindkét gárdának van javítanivalója. Nehéz mérkőzés vár a hazaiakra, hiszen Meravy kapus még sérült, Berta talán játszik már, Nagy László továbbra sem egészséges. Németh Ádám egy edzésen szenvedett súlyos agyrázkódást, a fiatal csatárt mentővel szállították kórházba. Az UTE elleni csorba kiküszöbölése a cél a hazaiaknál.

“A vasárnapi mérkőzésünk ujra egy olyan, amelyet hoznunk kell – írta előzetesében Sucharda Ferenc, az Érsekújvár első embere. – A Fradi már Érsekújváron is nagyon jól játszott, és elég nehezen tudtunk győzni 3:2-re. A mozgásuk jobb volt mint a miénk, és ahogy láttuk, nagyon felfelé megy a formájuk. Ezért meg is lepődtünk, hogy otthon engedett át pontokat az UTÉ-nek, bár az UTE is sokat javult. Már nincs konnyű mérkőzés a bajnokságban. A csapatunk rendben van, nem számolhatunk Árvay segítségével, Goga pedig nem győzte meg Spišák mestert, nincs megelégedve a mutatott játékával. Tervezzük, hogy néhány olyan játékost is kipróbálunk, akik a B csapatunkban kaptak eddig lehetőséget. Újra nehéz mérkőzést várunk, de csak 3 pont jelent sikert, minden más eredmény megnehezíti a dolgunkat a jövőben. Tartani akarjuk a második helyet a tabellán.”

Ferencváros-ESMTK–HC Nové Zámky 2-5

   

A rosszul sikerült második harmadnak köszönhetően hazai pályán kapott ki a Ferencváros az Érsekújvártól. Aktívabb volt a Ferencváros, de gólt az első harmadban csak az Érsekújvár ért el, a 16. percben Miroslav Stefánka révén. A második harmad remekül kezdődött a hazaiaknak, a buli után hat másodperccel Pilcsik egyenlített. Ezt azonban három érsekújvári gól követte ebben a harmadban, sorrendben Ondrej Stefánka, Jonaidis és Lehoczky voltak az elkövetők. Az utolsó 20 percben is többet lőtt kapura a Ferencváros ellenfelénél, de gólokat mindkét csapat egyenlő számban szerzett. A hosszú sérülése után visszatért Berta góljával zárkózott fel két gólra a Ferencváros, az 53. percben Sucharda állította be a végeredményt. Ezzel az Érsekújvár egyelőre megerősítette a táblázaton elfoglalt második helyét.

fotó: Pap Gábor, Ferencváros-ESMTK

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: “Nem találjuk meg a góllövő ütőt a kapu előtt. Kidolgozzuk a helyzeteinket, de nem találunk be a kapuba. Nem lehet panaszom a csapatra, küzdöttünk becsülettel. Nincs okunk szégyenkezni, menni kell tovább. Holnap a Dunaújváros ellen kell bizonyítanunk.”

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 220 néző. Játékvezetők: Babic, Wolf, Abonyi, Bedő.
Szőke: 84,8% (Lévai)
K
Zima: 96,2% (Beno)
Hoffmann, Hrajnoha, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik
1
Németh V., Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Erdélyi, Győri, Borbás, Kiss, Feil
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga
Lencsés, Revák, Berta, Hegyi Á. Z., Saliji
3
Lehocky, Hrudík, Klobucnik, Stefanka O., Púchovsky
Géczi, Horváth, Léránt, Hegyi D., Fekecs
4
Spisák, Tarnóczy, Kukla
Dobos Tamás, Horváth Csaba
E
Spisak Robert, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 15:22 NZÁ PP Stefanka M. Caladi Uhnák
1-1 20:06 FTC Pilcsik Dancsfalvi
1-2 26:10 NZÁ Stefanka O. Klobucnik
1-3 30:20 NZÁ Joanidis Uhnák Németh V.
1-4 35:44 NZÁ Lehocky Púchovsky Klobucnik
2-4 49:00 FTC Berta Saliji Feil
2-5 52:59 NZÁ Sucharda Stefanka O.
52 Kapura lövések száma 33
26 Kiállításpercek 18
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum