A Krasznaja Armiját venné be a Patriot

   

5 juniorcsapatunk 4 meccset játszik 3 ligában szombaton. Jut egy MHL-, egy junior EBEL és egy szlovákiai U20-as rangadó it. A Patriot a CSZKA U20-as csapatát igyekszik két vállra fektetni, ez nem tűnik lehetetlennek, hiszen a tabellán megelőzzük őket. Nemes Benjáminék szellemi muníciót is kaptak ehhez, péntek este csapatostul tekintették meg a CSZKA-Lev KHL-meccset, ami előtt a kulisszák mögé is beleshettek, például Zdeno Chara száraz bemelegítéséből okulhattak.

Az EBYSL-ben a lehető legnagyobb csörtét rendezik 18 órakor Székesfehérváron. A két csoportelső méri össze tudását, a szlovén juniorválogatottakkal teli Olimpija Ljubljana érkezik. Tyler Dietrich és Kiss Dávid csapata hét közben csak egy pontot tudott elhozni Zágrábból, kiváló alkalmat kap a csapat a javításra.

A szlovák másodosztályban a három magyar csapat közül egyelőre a legjobban szereplő UTE-Vasas Rózsahegyre látogat, míg az első magyar házi meccsre is sor kerül, a MAC utazik Debrecenbe.

A Kontinentális Kupa két selejtezőcsoportjában a Miskolc és a HSC Csíkszereda javításában bízhatunk. Utóbbinak papíron könnyebb dolga lesz holland ellenféllel szemben, míg a Miskolcra a második legjobb lett csapat vár.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum