Miskolc?Vaasa 1-11

   

Tükröt tartott elénk a finn másodosztály egyik élcsapata, és amit láthattunk benne, az nem volt túl szívderítő. A statisztikák szerint óriási fölényben játszott a Vaasan Sport a Miskolci Jegesmedvék ellen a Kontinentális Kupa második fordulójának nyitónapján. A miskolci védelem ? köztük a válogatottjelölt Láda, Hegyi és Szirányi ? nem tudta hatékonyan távol tartani a finneket Budai kapujától. A Mestis pontkirály-jelöltje, Toni Pekkala ma is megszórta magát, egymaga négyet vállalt csapata 11 találatából. Szilárd hátsó alakzat híján természetesen keveset tudott támadni a Miskolc, az első és a második harmadban 3-3, a harmadik harmadban pedig 7 alkalommal, összesen 13-szor kellett volna Laitinen kapusnak közbeavatkoznia, és ez csak egyetlen alkalommal nem sikerült neki. A finnek viszont összesen 67-szer lőttek kapura. A miskolciak becsületgólja 43:15-nél Saluga révén született, büntetőből, ezzel lett 1-7. A végeredmény 1-11 a finnek javára, ennyi lőtt gólhoz ők sincsenek hozzászokva, a Mestisben eddig 7  az idei gólrekord. A másik meccs jóval szorosabb volt, a Bejbarisz Atirau 5-3-ra verte a Liepajas Metallurgsot.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum